Belegondolni is ijesztő, de több, mint 25 éve követem figyelemmel a Star Trek-sorozatokat. Amikor 2005-ben az utolsó Star Trek-sorozat megszégyenülve távozott tévéképernyőről, azt hittem ennyi volt, vége – és az igazat megvallva, lehet, hogy nem is bántam volna. A sorozat már évek óta fáradt volt, sem a Voyager, sem az Enterprise (bár időnként voltak bennük jó felvillanások) nem tudta hozni azt a színvonalat, amit a korábbi sorozatok. Kaptunk ugyan három filmet, de ezekben is csak korábbi karaktereket és történeteket melegítettek fel, és ezekről sem mondható el, hogy a határokat különösebben feszegették volna.

A Discoverynél is voltak rossz előjelek: a sokadszori halasztgatások, Bryan Fuller showrunner idő előtti távozása – mégis úgy tűnik, sikerült újra izgalmat lehelni a franchise-ba. Lapozás után spoilerekkel folytatom.

Az első két rész után véleményem alapvetően pozitív, bár meg kell jegyezni, ez a két óra voltaképpen még mindig csak bevezetés, a sorozat „normál” menete még nem kezdődött el, de látok olyan jeleket, olyan lehetőségeket, amelyek régen nem látott bizakodásra adnak okot.

Az egyik dolog, amin az utóbbi sorozatok elvéreztek, az például a karakterek mélysége és szerethetősége volt.  Michael Burnham karaktere egy izgalmas háttérsztorit villantott fel: egy ember, akit a vulkániak neveltek fel. Sarekkel való kapcsolata is érdekesnek látszik: a mentor-tanítvány viszony nagyon jól áll nekik, és kicsit meg vagyok könnyebbülve, hogy a pletykák, miszerint ő Spocknak testvére/féltestvére lenne, nem váltak be (ezt már túlzásnak éreztem volna). A vulkáni háttértörténetre és erre a kapcsolatra valószínűleg visszatérünk majd, ebben nagy lehetőségeket érzek. (Vajon mennyire van tele Zachary Quinto naptárja és/vagy bankszámlája mostanában?)

Szintén várható, hogy foglalkoznak majd Saruval való kapcsolatával: kettejük rövid dominanciaharca a tudományos konzol felett az epizód egyetlen vicces jelenete volt. Róla még nem kaptunk annyi infót, mint Michaelről, csak annyit, hogy egy olyan kettős faj tagja, ami vadászokból és prédákból áll, és ő  préda, emiatt különös érzékekkel rendelkezik. (A Deep Space Nine egyik korai epizódjában volt egy hasonló figura, Tosk, ha emlékszik valaki.)

Szintén meg kell emlékeznünk Philippa Georgiou kapitányról. Burnham és a kapitány közös dinamikája nagyon tetszett, nagyon sajnálom, hogy a második rész végén búcsúznunk kellett tőle – reménykedtem benne, hogy visszatérő szereplő lesz.  Maga a karakter is megkapó, az első pillanattól kezdve kérdés nélkül indokoltnak érzed parancsnoki rangját (ugye az eredeti sorozat idején még női elsőtisztről se nagyon lehetett szó, éveknek kellett eltelnie egy Janeway kapitányig). Érdekes adalék, hogy a sorozat kezdetekor Burnham már hetedik éve szolgál alatta, és egy rövid flashbackben visszatekinthetünk Michael első „munkanapjára” is: és bizony a „két” Burnham között akkora különbség látszik, mint mondjuk Kira esetében a Deep Space Nine eleje és vége között. Szívből remélem, hogy erre a kiesett időszakra is lesznek még visszatekintések.

Ami világosan látszik, hogy ebben a sorozatban más lesz: az a konfliktusok és feszültségek kezelése. Gene Roddenberry szigorúan tiltotta, hogy a főszereplők között konfliktusok legyenek, kis híján őrületbe kergetve ezzel a sorozatok íróit. A DS9-ban próbáltak lépéseket tenni, hogy a főszereplők között feszültség és konfliktus legyen, és a Voyagert is kifejezetten ilyen alaphelyzettel indították, de aztán valamiért visszakoztak ettől.  A Discovery második részének végén Burnhamet ugyanolyan helyzetben találjuk, mint mondjuk Tom Parist a Voyager elején, börtönben ül. A részvégi előzetesből azonban úgy sejthetjük, hogy Parisszel ellentében Burnhamnek igen komolyan szembe kell néznie tettei következményeivel. Úgy tűnik, ezt a problémát nem oldják meg olyan gyorsan, mint eddig szokásban volt a Star Trek-sorozatokban – nyilván a Trek szelleméből adódóan előbb-utóbb helyrerázódnak a dolgok, de ezúttal ez hosszabb ideig fog tartani.

Alapvetően rajongó vagyok, de nem mehetek el a negatívumok mellett sem.

Azt gondolom, főszereplőkre nem illik túl sok maszkot tenni: a mimikára egy színésznek mindig szüksége van. Nem tudom, Doug Jones mennyire jó színész, de ennyi maszk alatt nem biztos, hogy meg fogjuk tudni.

Többek között ezért nem örülök a klingonok újragondolásának sem.  Igaz, a klingonok megjelenése eddig sem volt konzisztens (lásd pl. Worf hadnagyot, aki a TNG minden évadában kicsit másképp nézett ki), aminek „in-universe” magyarázatával eddig is vért sikerült izzadni, de a mostani változat minden eddigitől eltérő. Nyilván kicsit más lenne a helyzet, ha lenne egy-két régi típusú klingon is  a Nagytanácsban, de nagyon úgy tűnt, ott is mindenki „gyíkember”. Az új design annyira elterelte a figyelmemet, hogy alig tudtam figyelni a feliratokra, hogy megértsem mit is mondanak (egyesek szerint különös akcentussal, de ez már a Star Trek nördség olyan mély területe, amibe inkább ne merüljünk bele). És ezek a klingonok NAGYON sokat beszéltek. Klingonul. Ennek ellenére vezetőjüket nem éreztem eléggé karizmatikusnak, pedig valakinek, aki az éppen széthúzó birodalmat egyesíteni kívánja, nagyon is annak kéne lennie. Kérdés, hogy a színészi játékból mennyit vett le a brutális maszk. Érzésem szerint sajnos sokat. Kár, pedig a „Maradj Klingon!”-jelszavas „mozgalom” szintén potenciális sztoriötleteket rejt.

A hologramos kommunikációra szintén haragszom.  A sokkal később játszódó Deep Space Nine egyik epizódjában volt ugyan hasonló eszköz, de hangsúlyozottan csak „kísérleti” jelleggel, és tekintve, hogy utána eltűnt,  feltételezhetően nem vált be. Most pedig vagy száz évvel korábban járunk, és mindennapos használatú eszköznek tűnik. Persze, nyilván sok minden technológia változott otthoni környezetünkben és manapság Kirk kapitány kommunikátora is ósdi cuccnak tűnik, és ma a „holotelefon” olyan scifi, mint Kirk mobilja annó, de akkor is soknak érzem. Pláne azután a DS9 rész után (és hogy a hologram-Sarek ráül az asztalra, arról nem is beszéltünk).

Még nálam is „durvább” trekkerek még biztosan csomó apróságot fel tudnak sorolni, ami zavaró, vagy melléfogásnak tűnik, de ezek engem kevésbé zavarnak. Úgy gondolom, a sorozat vizualitásában, megjelenítésében akkora változás/fejlesztés történt, mint annó az eredeti sorozat és az „Új nemzedék” között. Az nyilván nem volt várható, hogy a ’60-as évek vizualitását visszahozzák, de a Shenzhou díszleteiben, vagy az egyenruhákban én az Enterprise-éra továbbfejlesztését érzem. És ez végül is nem rossz.

12 év telt el a legutolsó tévés Star Trek-epizód óta. Azóta jócskán megváltozott a tévés látkép: teljesen átírták az olyan sorozatok, mint a Sopranos, a 24, a Lost, vagyhogy közelebbit mondjak, a Battlestar Galactica. Úgy gondolom, és azt remélem, hogy az új Star Trek ebben a környezetben is képes helyt állni, tud jelentőset mondani, meg tud újulni és el fog jutni oda, ahol Star Trek-sorozat még nem járt ezelőtt.

NocadLee

Az epizódhoz kapcsolódó geekposzt: Hajónapló 1x01-02. (Érdekességek, megfigyelések, amik csak egy Star Trek-rajongónak tűnhetnek fel.)