Bryan Fuller neve talán kevésbé ismert az "új-nemzedék-kori" Star Trek írói közül, de amellett, hogy számos emlékezetes Star Trek-epizódot írt, több fantasztikusan jó sorozat is fűzödik a nevéhez, mint például a Halottnak a csók (Pushing Daisies), a Hannibal és az Amerikai istenek. Mivel épp Magyarországon forgat filmet, a Nemzeti Filmintézet jóvoltából tartott egy mesterkurzust a Puskin Moziban, melyen mi is részt vettünk.

Magunk közt szólva, bár minden tiszteletem a conventionökön rajongva tisztelt színészeké, engem személy szerint jobban érdekelnek azok az arcok, akik megalkotják kedvenc karaktereinket, történeteinket és a világot, amelyben játszódnak. Ezért is nagyon örültem, hogy most egy író kerülhetett reflektorfénybe.

Az esemény első, nagyjából kétharmadában Osváth Gábor filmproducer kérdezgette Bryan Fullert karrierjének állomásairól, majd a közönség kérdezhetett.

Fuller türelmesen, jókedvűen válaszolt mindenre, és csomó érdekességet megtudhattunk tőle. Kedvenc sorozata gyerekkorában a Munsters c. családi sitcom volt, amiben az apuka Frankenstein volt, az anyuka Vampirella, a nagypapa Drakula, az egyik unokatesó meg egy Marylin Monroe-ra hasonlító bombanő. Az az érdekes kifordítottság tetszett benne neki, hogy ezek a hagyományos szörnyetegek egy befogadó családot tudtak alkotni a sorozatban (belegondolva későbbi munkáiba, ez a motívum többször előkerül majd).

Többször hangsúlyozta, hogy a filmipari karrier kulcsa a kitartás, hogy sokszor mondanak neked nemet, de ez nem szabad, hogy visszatartson, meg kell próbálnod minden nemet igenné változtatni. 

Karrierje a Star Trekkel kezdődött, a sorozatnak ugyanis "open script policy"-je volt, azaz bárki küldhetett be scripteket, ha ez tetszett, behívták és pitchelhetett még sztoriötleteket. Fuller nagyon szerette a DS9-t, amiben Kira őrnagy volt a kedvence (az első eladott epizódja, a "The Darkness and the Light" is Kira-centrikus). Azt mesélte, hogy annak idején nem voltak túl nagy biztonsági intézkedések, munkába menet simán belógott a stúdióba, és epizódötleteket csúsztatott be a producerek ajtaja alatt. "A végén már megunták, és inkább behívtak" - mesélte. Később olyan ötleteket is sikerült eladnia, amit korábban elutasítottak (így lett egy nemből igen). A Voyager 5. évadába már felvették stábírónak is. 

A Star Trek '90-es évekbeli írószobájáról azt mondta, olyan volt, mint a vadnyugat és egy kollégium keveréke. Az a pletyka terjedt, hogy ha X és Y producereknek prostituáltat szerzel, könnyebben előrébb jutsz (egy telefonszámos lista is keringett e célból...). A munka nehezebb volt, sokkal "gyárszerűbb", mert több, mint 20 epizód kellett elkészüljön egy évadban. A mai írószobák nagyon másként működnek, mondta, a mai hozzáállás sokkal direktebb, írásközelibb, több kockázatot lehet vállalni. (A Severance c. sorozatot hozta fel példaként, mint valami olyat, ami lenyűgözte.) Négy évig volt a Star Trek Voyagernél, eleinte elégedett volt, de a negyedik évben már úgy érezte, hogy a Star Trek többet érdemelne írásilag, mint amit kap. Így aztán, azt mondta "Fuck it!", és otthagyta a sorozatot, amikor sikerült eladnia a "Dead Like Me" sorozat alapötletét. "Bazdmeg!" - tette hozzá ízes magyarsággal a közönség derültségére. (Ezt aztán többször ismételgette a beszélgetés során, láthatóan tetszett neki a szó...)

A "Dead Like Me"-t is otthagyta egy év után, kreatív nézetkülönbségek okán (szélsőséges esetként elmesélte például, hogy egy producer közölte vele, hogy meleg férfiként ő ne vegyen részt a női szereplők castingjában, mert nem tudja, mitől vonzó egy nő. "Ugyan, a meleg férfiak tudják csak igazán" - felelte neki). Ráadásul jött a "Wonderfalls" lehetősége is. Itt ugyan rendben volt minden kreatívilag meg pénzügyileg is, de a sorozatot leállították pár rész után. Az ilyesmi ugyan nehéz és lélekölő dolog, mondta, de ha az ember író, és történeteket akar mesélni, akkor talál rá módot. Nem könnyű, de alkalmazkodni kell. A következő lépése a "Heroes" c. sorozat volt. Itt Claire, a pomponlány volt a kedvence, az összes jelenetét ő írta az első évadban (a Heroesban az volt a szokás, hogy minden karakternek saját írója volt). Azért csak az elsőben, mert ismét kapott egy lehetőséget: megrendelték tőle a "Halottnak a csók" ("Pushing Daisies") c. sorozatot.

Osváth Gábor mosolyog, Bryan Fuller pedig vidáman bazdmegel a színpadon - magyarul

Az "Amélie csodálatos élete" c. filmre emlékeztető sorozatot volt a legkönnyebb eladni: a stúdió is Amélie-szerűt szeretett volna és ő is. A főszereplőt Bradley Coopernek ajánlották fel, aki el is fogadta volna, de a csatorna ragaszkodott a meghallgatáshoz, erre Cooper visszamondta. Így Lee Pace kapta a szerepet. A sorozatnak viszont az akkori írósztrájk tett keresztbe, és a második év kis híján befejezetlen maradt.

A következő dobás a "Hannibal" volt. Bár volt már a sorozat előtt öt könyv és négy film is, de Fuller úgy érezte, maradt még kiaknázatlan potenciál: mégpedig a furcsa "brománc" Hannibal Lecter és Will Graham között. Itt Mads Mikkelsen castingjával kellett megszenvednie: a producerek Hugh Grantet, James Spadert, vagy Paul Bettanyt akarták volna, de egyikükkel sem sikerüt megegyezni. Mikkelsen meghallgatásával sem voltak megelégedve: "Furcsa, európai és elég ijesztő..." - mondták. "De hát embereket eszik!" - fakadt ki Fuller. A vitát megnyerte ugyan, de a sorozat nem nagyon kapott támogatást a csatornától - mégis adásban maradt 3 évig. Meglepetésre elég nagy rajongótábor alakult ki a széria körül, és a "fannibal"-community a mai napig is elég aktív. A sorozat eredetileg két heteroszexuális férfi kapcsolatáról szólt volna, de amikor elkezdtek forgatni, rájöttek, hogy ez azért nem teljesen igaz, és megjelentek kicsit másabb utalások is (amihez hozzájárult, hogy állítólag Mads Mikkelsen sokat bámulta Hugh Dancy fenekét...). Fuller úgy értelmezte Hannibal karakterét, mint aki szereti a szép dolgokat, függetlenül azok nemétől. 

Az "American Gods" és a "Star Trek Discovery" munkálatain szinte egyszerre dolgozott. Közös vonás volt mindkettőben, hogy megrendelőinek egyaránt ez volt az első "nagy" sorozat a kezében, és erre még nem igazán álltak készen. Az Istenek első évada nagy küzdelem volt, sokkal tovább tartott, mint tervezték. A második évadnak nagyobb ambíciókkal álltak neki, de ez nem találkozott a stúdió elképzeléseivel, így elváltak útjaik.

A Star Trek Discoveryt viszont, mint tudjuk, már az előkészítés során otthagyta Fuller. Itt volt először a karrierjében, hogy nem volt beleszólása a rendező kiválasztásába. Edgar Wrightot szerette volna, aki érdeklődött is, de végül az a rendező kapta a munkát, akit a stúdió akart, de aki semmit nem tudott a Star Trekről, és csak krimisorozatokat rendezett (és mellesleg az akkori CBS-főnökkel golfozott rendszeresen). A költségvetés is alacsony volt, tekintetbe véve, hogy mennyi mindent meg kell csinálni a sorozathoz. (A díszleteken kívül a kosztümöket említette például, hiszen egy farmerben nem lehet Star Treket játszani.) Fuller távozása után újragondolták a dolgot - és a költségvetést is megháromszorozták. A történteket szívfacsarónak és frusztrálónak nevezte, és azt mondta, azóta sem látott az új sorozatokból semmit. (Bár szerintem csupán szakmai udvariasságból nem akart erről beszélni. - NocadLee)

A rendezvény időpontjában a "Dust Bunny" című filmet forgatta nálunk, amit nem csak írt, hanem rendez is. A sztori első hallásra igencsak "fulleresnek" tűnik: egy 8 éves kislány felbérel egy bérgyilkost, hogy ölje meg a szörnyet az ágya alatt, aki szerinte megette a családját. A bérgyilkost Mads Mikkelsen játssza... :-)

A beszélgetés végeztével a közönség kérdéseire válaszolt (nagyon büszke voltam, remek kérdéseket tett fel a közönség), mindenre lelkesen válaszolt (egy ponton még a filmje látványtervezőjét és az operatőrét is felhívta a színpadra), a meghallgatások műhelytitkaitól kezdve a mesterséges intelligencia szerepéről a filmkészítésbenig. Még arra is szánt időt, hogy közönséggel egyesével váltson pár szót, kezet fogjon, közös képhez pózoljon. Én például a lányommal mentem, aki nagyon szereti a Hannibált, én pedig a Star Treket, de mindketten szeretjük a Pushing Daisiest, szóval ez a sorozat egyfajta apa-lánya kapcsolódási pont - ez nagyon meghatotta, és szemmel láthatóan örült neki. De mindenkivel kedves és türelmes volt.

Szóval egy tartalmas, szórakoztató estén vehetett részt, aki eljött. Bryan Fuller roppant kedvesnek és őszintének tűnt. Nem tudtál ellenállni - tökre el tudtad hinni neki azt a máskor kissé erőltetettnek tűnő hollywoodi pozitivizmust. Úgy tűnt, ő őszintén hisz ebben, és a moziterem közönségét is magával ragadta egy kis időre. Én ugyan Star Trek-rajongóként mentem oda, de abban biztos vagyok, mindenképpen megnézem Bryan Fuller legközelebbi munkáit, bármik is legyenek azok. :-)

(Ezúton is szeretném megköszönni a rendezvény szervezőinek a munkáját, hogy lehetővé tették az estét.)

Rövid magyar órát tartok Bryan Fullernek: "Halottnak a csók" = "Pushing Daisies"