Oké, szóval a Lower Decks ötödik évad első részében Tendi orioni kalózkollégái egy dalt énekelnek a háttérben.
"We love to kill, we love to maim,
Ripping out hearts is my favorite game..."
Apró, kicsi két sor, az éneklő kalózok nem is látszanak, annyira nincs jelentősége, tökre a háttérben van, érdemes egyáltalán ezt lefordítani? Kifejezetten nincs sok értelme, így is rengeteg az olvasnivaló felirat (a Lower Decks úgyis pörög nagyon mindig), és amúgy is jön a következő felirattábla, aminek már amúgy sincs elég hely… Szóval, naná, lefordítjuk.
Kicsit még meg is ideologizálom magamnak azzal, hogy ez a két sor is érzékeltetni akarja, hogy szegény Tendi mekkora nyomás alatt van, az emberei állandóan gyilkolászni akarnak, miközben ő egy légynek sem tudna ártani.
Na, lássuk.
„Szeretünk ölni, szeretünk csonkolni,
a szívkitépés a kedvenc játékunk…”
Valahogy nem ugyanaz… Mit lehet ezzel kezdeni? (Emlékszem, egyszer a Galaktikának fordítottam egy novellát, amit átpörgetve eléggé megijedtem, mert tele volt verssorokkal. Elolvasva aztán kissé megnyugodtam, mert kiderült, hogy ezek ROSSZ versek. Akkor jó. Rossz verseket, azt tudok.) A helyzet most is hasonló.
Kis levegőbe bámulás után az alábbi kínrímet hozom össze:
"Kedvencem a csonkolás, a gyilok,
ha nem vigyázol, a nyakadba kakilok."
Hát, igen, nem az igazi, láthatólag nyomasek bobói-babérokra török. Meg kissé erőszakos is, ez azért nem Tarantino Star Trek-filmje. Még… 😊
Arra viszont jó, hogy jókedvre derítse Ysut (szegény, mindig rajta próbálom ki a poénokat!), akinek eszébe jut egy versike, amit óvodásoknak szoktak mondani, hátha fel lehet használni valamit belőle:
"A bili, a bili csuda jó,
... kalóznak való,
nem kell pelus és popsikrém,
a bili királya vagyok én" - (A … helyére kell a nevet behelyettesíteni.)
Egy kis ideig döbbenten pislogok, majd kénytelen vagyok megállapítani (mármint azonkívül, hogy Ysu tudtommal nem a Jack Sparrow-ról elnevezett Általános Iskola és Óvoda munkatársa), hogy ez azért nem a lényeget fogja meg. De most már ketten gondolkodunk.
Pár perc múlva ismét leszáll (mit leszáll? lesújt! lecsap!) az ihlet:
„Kedvencünk a gyilkolás, a csonkolás,
Szívet így nem tép ki senki más...”
Igen, eddig sem volt kétségem felőle, hogy nem vagyok egy Ady Endre, de ez most már szinte egészen biztos. Már majdnem elégedetten dőlök hátra, amikor Ysu előáll a következővel:
"Ölni és lőni oly jó nagyon,
szívedet kitépve csaplak agyon."
Hogy honnan jött elő belőle ez a rejtett agresszívitás, nem tudom, nem hiszem, hogy önéletrajzi ihletés. Kicsit heherészünk rajta, de nekem még mindig van egy kis hiányérzetem. Szóval…
"Ölni és csonkolni oly jó nagyon,
szívedet kitépve csaplak agyon."
Nem tudom megmagyarázni, hogy miért ragaszkodom ennyire a csonkoláshoz, egy pszichológust kéne megkérdezni, tudtommal teljesen normális gyerekkorom volt. (Mondjuk Tendi három havernője inkább késsel dolgozik, így pontosabb talán.)
Miután kinevettük magunkat, egyben győzelmet is hirdetünk ellenségeink felett (akik, mondjuk, jelen esetben, nem tudjuk, kik): a végeredményben benne van minden, és még Lower Decks-módra vicces is. Ezzel a felirat szinte teljesen kész (az ilyen finomságokat szoktam utoljára hagyni), még pár kisebb javítás van hátra, és megy ki.
Mindezt csak azért írtam le, hogy tudjátok, mennyi gondolat van néha pár odavetett két sor mögött. És, ha valaki orioni kalóznak öltözik egy conra, tudja, mit kell énekelni.
(A Star Trek Lower Decks című sorozatot Magyarországon egyik streamszolgáltató sem vetíti, így csak hobbifelirat készül hozzá.)
