Magyar Star Trek rajongói blog

StarTrekker

Robert Hewitt Wolfe a DS9 pilotjáról

2020. május 31. - StarTrekker

cover_2.jpg

Robert Hewitt Wolfe a Star Trek DS9 írócsapatának tagja volt. Azóta olyan sorozatokhoz adta a nevét, mint az Elementary (nálunk Holmes és Watson néven volt látható), az Alphas vagy az Andromeda. A minap valamiért kezébe került a Deep Space Nine első része, és miközben most, sok évvel később újranézte, élőben megírta twitteren, mit gondol a látottakról. Szerintem ez nekünk is érdekes lehet, a lapozás után ti is elolvashatjátok.

Innentől át is adnám a szót. A tweeteket az érthetőség kedvéért kicsit megszerkesztettem, valamint raktam bele néhány illusztrációt is.

"Találomra úgy döntöttem, megnézem a DS9 "Emissary" c. részét, úgy egy évtized után először. Nagyszerű nyitány! Egy reménytelen kimenetelű csatában találkozunk Siskóval. Elveszti a feleségét és megmenti a fiát az első öt percben. Már rögtön szorítunk is érte."

"Lenyűgüző a kézikamera-munka a nyitó jelenetekben. Abban az időben a Star Trekben ez példátlan volt. Feszültséget, energiát és valószerűséget adott."

emissary004.jpg

"Bárcsak felújítanák a sorozatot. Annyira szemcsés!"

"A "magunkkal visszük a tavat" egy remek mondat. Sokat elmond Siskóról, mint apáról, és arról, hogy a holo-tech milyen mélyen beépült a föderációs társadalomba."

"Amikor először látjuk a DS9-t, Jake szemszögéből látjuk. Szerinte menő. Nyilvánvaló a jelenetből, hogy Sisko azért vállalta el a feladatot, mert azt gondolta, ez jó lesz a fiának. A kezdő jelenetek ezt az apa/fiú kapcsolatot alapozzák meg."

emissary055.jpg

"Sisko és Jake vannak az előtérben. A DS9 mögöttük, amit eltakarnak Sisko szerető gesztusai a fia felé. Még amikor azt hiszed, tisztán látni fogod az állomást, a tükörképük akkor is rávetül."

"A pilotepizód főcímében nem nyílik meg a féregjárat!"

"A valódi DS9-modellről készült képek ma is jól néznek ki."

"Értem." - mondja Sisko O'Briennek a DS9 állapotáról. Ez sokat elmond róla. Nem akar és nincs szüksége kifogásokra. Érti, hogy O'Briennek nyomósabb problémái vannak. Továbblép, amikor megkapta a válaszait."

vlcsnap_quark.png

"Az első kép Quarkról olyan, mintha statiszta lenne. Épp összecsomagolja a bárt. Csak egy civil, aki túl akar élni. A sok smink ellenére Armin Shimerman tekintetében olyan sok minden látszik. Fáradtság, düh, lemondás, és egy "ki ez a föderációs s***fej és mit akar itt?". Mindez egy képen. Ez a színészet, emberek!"

"- 'A Próféták önre várnak' - a Kiválasztott-szál csendesen indul, de a beállítás mutatja, hogy fontos dologról van szó."

emissary065.jpg

"Sisko korholós "oké"-ja Jakenek az első humoros pillanat a részben. Nagyon szereti a fiát. Ez fényesen átjön."

"Sisko, amikor szólnak neki, hogy Picard látni akarja: "Igen?" Jéghideg."

"Figyeljük meg, hogy Sisko a vezérlőbe megy inkább. Picard bek*****ja."

"Uram, szolgált már Ön bajori nő mellett?" "Nem, miért?" "Csak kérdeztem, uram." O'Brien sokatmondóan elmosolyodik. A második nevetés az epizódban.

"Sisko rámosolyog Kirára: "Bármilyen sorrendben csinálhatjuk." Avery játéka ma is megállná a helyét."

emissary081.jpg

"Az első Sisko/Kira jelenet nagyon erős. Úgy érzem, Nana még mindig keresi az utat, de a dinamika közte és Avery között nagyszerű. Érdekes, mennyire szilárd itt Sisko. Nagyon türelmes. És a vigyor, amikor úgy dönt, elkíséri Kirát a betörés vizsgálatára, szuper."

"Nog, Odo és Quark mókás belépője, de még nyoma sincs, milyen fontosak lesznek majd még később. Sisko máris azt tervezi, hogy állítsa Quarkot a saját érdekei mellé. Mint egy főnök. :)"

"16 perc telt el, és engem, mint nézőt, érdekel ez a Sisko-fickó, és így a sorozat is. Lecke tévés íróknak!"

"Picard még csak beszélni sem bír Wolf 359-ről. Meglép az egész elől."

emissary102_1.jpg

"Azon tűnödöm, hogy a DS9 premiere utáni ellenkezés az ennek a jelenetnek köszönhető-e. Picard egy nagyon szeretett karakter, de Sisko megveti, és nulla tiszteletet mutat. Egy erős választás hősünknek, de lehet, hogy elidegenítette a TNG-rajongókat."

"Pokolian jó jelenet egyébként. Csak úgy szikrázik."

"Sisko kinevezi Quarkot a DS9 "közösségi vezetőjének" - egy másik remek jelenet. Tele konfliktussal, mindenki a saját történetének a hőse."

emissary112.jpg

"Kira egy ujjatlan pólóban. A DS9-pilot mindenkinek tartogat valamit! Ez a Kira/Sisko jelenet a rejtett expozíció szép példája. Megismerjük Kira háttértörténetét, de a jelenet konfliktusok között játszódik. És igen, van némi szexepil is. Bogartnak tetszene!"

"És bumm, növekednek a tétek! Ha elbuksz, Sisko, véres polgárháború lesz."

emissary116.jpg

"Szép matte painting! Bajor nagyon gyönyörű. El akarok oda menni! És nem akarom, hogy polgárháború rombolja szét azokat a csodálatos épületeket. Ez nem csak egy megalapozó beállítás. Emeli a tétet."

"Azt hiszem, Camille Saviola erős színésznő, de Kai Opaka talán az egyetlen casting-döntés, ami nem annyira klikkel nekem a DS9-pilotban. Nem tudom, miért. Számomra nem annyira inspiráló és spirituális, mint amennyire a szerep megkövetelte volna."

emissary124.jpg

"Talán túlságosan is elérhető, és túl "hétköznapi". Végül úgy döntöttünk, hogy túlságosan segíti Siskót, túl erős szövetséges, és túlságosan megkönnyítette Sisko útját. Ezért távozott Kai Opaka a sorozatból, és így jött be Kai Winn."

(Itt egy néző bedobott egy kérdést: mi lett Kai Opakával és az örökké harcoló katonákkal azon az elhagyatott holdon?

Válasz: Még mindig harcolnak, és Opaka még mindig próbálja kibékíteni őket, amennyire tudom.)

"Természetesen Sisko a főzőtudományával nyeri el Jennifert. Mi mással! (Elfelejtettem, hogy Sisko főzött már a legelején.)"

"Arra sem emlékeztem, hogy Jake baseball-labdával a kezében alszik. Evvel a labdával lesz valami!"

"Quark kinyit! Sisko tervei jól alakulnak. És először látjuk Mornt!"

emissary144f.jpg

"Quark bárja mókás helynek tűnik. Egy pilot-epizód célja, hogy rávegye a nézőt, hogy újra meglátogassa ezeket a helyszíneket és a karaktereket. Azzal, hogy a DS9 sötétebb és élesebb hangulatú, kockáztatta ezt a célt. Quark bárja ezért ilyen, ezt próbálja ellensúlyozni."

"Bashir olyan kínos figura az első szezonban."

"A doki kolonialista attitűdje nagyon nem jön be Kirának! Bashir hadarása megnyerő kellett volna legyen, de emlékszem, mennyire bosszantott, amikor először láttam a részt. Azt hiszem, mivel az én korombeli volt, kifejezetten nem tetszett a botladozása. Azt akartam, hogy kortársam kompetensebb legyen."

vlcsnap-bashir.png

"Így vagy úgy, de Bashir volt a karakter, akivel a leginkább azonosulni tudtam, amikor a DS9-nak írtam. Ezért is nem szerettem, hogy folyton hülyét csinál magából. De egek, micsoda karakterfejlődés lett ebből!"

"Megint megdöbbenek rajta, hogy Dax mennyire más ebben a jelenetben, mint amilyennek szántuk. Mi arra gondoltunk, hogy bölcs, fókuszált, tudósféle legyen. Jobban Spock-szerű. Érdekes megközelítés volt, de nem illett Terryhez, és sokkal jobban szeretem a vadóc, játékosabb Daxet, akinek az irányába elmozdultunk később."

emissary149.jpg

"Jó példa ez arra, hogy hogyan alakítsunk egy karaktert úgy, hogy jobban illeszkedjen a színészhez."

"A Picard/O'Brien jelenet aranyos, de utólag belegondolva, lehet, hogy az Enterprise iránti nosztalgia hangsúlyozása a DS9 küldetése iránti lelkesedés helyett csak egy újabb jel volt a TNG-rajongók felé, hogy a DS9 nem az a hely, ahol lenni akarnak."

"40 perc telt el, és a főgonosz VÉGRE megjelenik. Nem vagyok benne biztos, hogy Michael Piller ezt ma is ilyen könnyen megúszná. De arra használta az időt Dukat megjelenése előtt, hogy alaposan bemutassa a karaktereket és a témákat, így számomra működik."

emissary179.jpg

"Dukat nagyon gonosz, már az elején. Annyira udvarias és annyira rosszindulatú. Imádom! Marc Alaimo szinte leugrik a képernyőről."

"Dax nyomja a technoblablát. Nem túl sűrű és azért átjuttatja a szükséges információkat, de nem hiányzik, hogy megint ilyen jeleneteket írjak. Később megpróbáltuk minimalizálni az ilyet. A TNG-ben jobban működtek, ami részben a felfedezés csodájáról és áhítatáról szólt. A DS9? Nem annyira."

vlcsnap-kirastare.png

"Mit forgatsz a fejedben, Kira? Csöppet sem gyanús az a táska!"

vlcsnap-bag.png

"Odo sosem tanult a tömegmegmaradásról!"

emissary188.jpg

"Amikor a DS9 íróstábjának tagja voltam, előálltam egy magyarázattal, hogy hová tűnik Odo tömege, amikor alakot vált (ötdimenziós lény, aki átfordul a négydimenziós téren), de ez sosem jutott a képernyőre. Semelyik másik írót nem érdekelte, de én megőrültem tőle."

emissary191.jpg

"Ez egy nagyon részletes Odo-alakváltás. Három lépésben. A trükk nagyon korszerű volt annak idején. Minden egyes felvétel 10 ezer dollárba került, szóval csak óvatosan tudtuk használni. De egy tévés pilotban többet tudsz költeni, így hát Odo itt annyit válthatott alakot, amennyit csak akart."

"Helló, Rio Grande! Az első megnevezett DS9 komp, és az egyetlen, ami túlélte az egész sorozatot. A kompok remek koncepció voltak, de nagyon nehezen lehetett bennük felvételeket készíteni. A nehézségek hatására alkottuk meg végül a Defiantet."

emissary196.jpg

"A fénysebesség negyed részével a Rio Grande 3100 kilométert tenne meg az állomás és az anomália között 0,01 másodperc alatt, de kétlem, hogy sokan kiszámolták fejben az epizód közben és rájöttek, hogy ennek semmi értelme. (Én igen.)"

"Nagyon nehéz a Star Trek technoblablát úgy előadni, mintha minden szavát értenéd, és szegény Terry itt jó csomót kap belőle. Nem úgy jön ki a szájából, mint egy tudományos tisztnek kellene. Részben emiatt adtunk neki ebből kevesebbet, ahogy a DS9 haladt előre."

emissary205.jpg

"Mint ahogy korábban is mondtam, Terry végül remek Dax lett, de szerintem jogosan mondhatom, hogy kicsit szenvedett az eredetileg megírt Dax-szel. De nekem jobban tetszik a kiigazított Dax egyébként is."

"Ami a technoblablát illeti, nagyon nehéz olyan színészt találni, aki jól csinálja. Az Andromédában is sokáig kerestünk, amíg megtaláltuk Gordon Michael Woolvettet, és részben azért kapta meg a szerepet, mert nagyon ment neki."

"De igazából az igazi lecke ebből az, legalábbis nekem, hogy egy űroperában egy kicsi technoblablának is nagy hatása van."

"Helló, féregjárat! 49 percnél tartunk, és végre megpillantjuk a DS9 legnagyobb ötletét."

emissary209.jpg

"80 km/óra az űrben gyakorlatilag olyan, mintha állnának. NE SZÁMOLJÁTOK KI!"

"Fejeket behúzni, emberek! A DS9 mindjárt hallucinál egy kicsit!"

emissary220.jpg

"A Prófétás-jelenetek vizuális effektusai szuperkorszerűnek számítottak annak idején. Ma is jól néznek ki. Remek VFX-szakembereink voltak a DS9-ban!"

"Nem emlékeztem, hogy a DS9 elmozgatása Kira ötlete volt. Tökre menő, hogy övé az egyik nagy hősi pillanat a pilotban."

"Odo háttértörténet! Rene remekel természetesen, amikor hagyja, hogy Odo sebezhető és nyitott legyen, első alkalommal a pilotban."

emissary265.jpg

"Nagyon tetszik a helyszínek és színészek közötti ugrálás a Prófétákkal való beszélgetés során. Cirroc Lofton igazán lenyűgözően kezeli a nehéz dialógust. Milyen remek fiatal színész!"

"Sisko azt mondja  Prófétáknak: "Nem mehetünk vissza a múltba valamiért, amit magunk mögött hagytunk... az már elveszett". 7 évaddal később a "What You Leave Behind" ("Amit magunk mögött hagyunk") volt a DS9 fináléja. Fogalmam sincs, hogy Ira Steven Behr szándékosan utalt-e vissza erre a mondatra, de lefogadom, hogy igen. És gyönyörű."

"Az egész Prófétás-jelenet olyan gyönyörűen van megírva. Mélyen a karakterben gyökeredző lenyűgöző science fiction. Michael Piller a legjobb formájában. Egyszerűen remek."

"Nem akarok itt lenni." "Akkor miért itt létezel?" - Gombóc a torkomban. Annak idején is értékeltem ezt a jelenetet, de most, hogy közelebb vagyok Michael korához, amikor írta, még jobban szeretem."

emissary315.jpg

"Sisko egy Homestead Grays baseballsapkát visel, egy fekete csapatét. Nem tudom biztosan, hogy Michael ötlete volt-e, vagy Averyé. Valószínűleg Averyé. De egy korai jele annak, hogy a DS9 nem fog úgy tenni, mintha Sisko bőrszíne nem is létezne. Finom megoldás."

"Michael magyarázata a lineáris időre a baseball-hasonlattal a "leg-Michaelösebb" jelenet valaha. IMÁDTA a baseballt. "Értéknek tartjátok, hogy nem ismeritek a jövőt?" "Ez talán a legfontosabb dolog, amit az emberről tudni kell. Az ismeretlen az, ami meghatározza a létezésünket."

"Úgy érzem, az ellenzők, akik szerint a DS9 nem is Star Trek, nem vették figyelembe ezt a jelenetet. Ez a Star Trek, a legjobb formájában, szerintem."

emissary336.jpg

"A Gul Jasadot játszó színész jóval nyilvánvalóbb gonosz, mint Marc Alaimo Gul Dukatja. Emiatt csak még jobban értékelem Alaimót. Ő valószínűleg a legjobb gonosz a Star Trek történetében."

"O'Brien és Kira megosztják egymással szörnyű tapasztalataikat a kardassziaiakkal kapcsolatban. Szép mozzanat, és a pillanat tétjét is hangsúlyozza."

"Sisko megtanítja a Prófétáknak mit is jelent lineárisan élni. Ők pedig megtanítják neki, hogy az ő létezése nem teljesen lineáris. Hogy megtorpant egy időpillanatban. Remek írás és Avery elsőosztályúan játszik a jelenetben."

emissary329.jpg

"Kira blöffje nagyon menő! Ez az a pillanat, amikor beleszerettem a karakterbe. Nana Visitor teljesen jó."

"Gul Jasad okos azért. Rájön, hogy Kira blöfföl. A legjobb gonoszok épp olyan kompetensek, mint a legjobb hősök. Hülyék ellen sosem kielégítő győzedelmeskedni. És most a DS9 nagy bajban van, amiben a hőseink ragyogni fognak."

"És Sisko menti meg a napot, mert sikeresen egyezségre jutott a Prófétákkal és megmenti az ellenségét is. Mondjátok még egyszer, hogy a DS9-ban nincs meg a Star Trek szelleme!"

"A vonakodó hősök érdekesek lehetnek, de nehéz őket sokáig fenntartani, és Michael okos módon elfogadtatja Siskóval a rá váró kihívást a DS9 pilotjának végére".

emissary375.jpg

"Az epizód úgy ér véget, hogy hőseink a helyükre kerültek, nyüzsög a Promenád, és eljövendő kalandokat ígér. Engem érdekel, hogy folytatódik tovább a történet! És titeket?"

tvguide-season1.jpg

A DS9 első évadának reklámja a TV Guideban

A bejegyzés trackback címe:

https://startrekker.blog.hu/api/trackback/id/tr1515729522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2020.06.04. 09:50:01

Érdekes volt egy alkotó gondolatait hallani. Ezért szeretem az audiokommentárokat is. Köszönöm...

StarTrekker · http://startrekker.blog.hu 2020.06.04. 11:54:06

@Dan da Man: én is a dvd-extrák lelkes fogyasztója vagyok, bár sokszor promóanyagokként kezelik ezeket. Azokat szeretem igazán, ahol hagyják, hogy az alkotók tényleg őszinték legyenek.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2020.10.19. 21:14:42

Ez de jó írás ! Hogy maradt ki nekem eddig ?

Ződ2000 · http://egzostive.com 2022.02.27. 13:51:24

Legjobb ST sorozat az én szememben.
Fent van streamingen, és az utolsó három szezon zseniális űreposszá fejlődött, nagyon élhető karakterekkel, rengeteg részlettel.
süti beállítások módosítása