Mai értekezésünk tárgyát érdekes módon nem az eBay végtelen bugyraiból halásztam elő, hanem – meglepetésre – a Vaterán bukkantam rá. Ez itt a “Star Trek The Next Generation: A Klingon Challenge” (Decipher, 1993) borítója:

“Interactive VCR Boardgame” – hirdeti büszkén a dobozon a felirat, amin rögtön dobunk egy hátast, mert eddig azt hittük, hogy a “társas”-játék az interaktivitásról szól – és hogy jön ide a “VCR”? Mert hogy ámuló szemünk a doboz mélyén egy lefóliázott videókazettára bukkan. 

Hogy hogyan került egy több, mint 20 éve, limitált példányszámban (megint mekkora hülyeség!) megjelent társasjáték, szinte bontatlan állapotban egy magyar aukciós oldalra, az rejtély. Star Trek ÉS társasjáték-rajongó lévén rögvest lecsaptam rá – ha másra nem, egy blogposztra jó lesz.  Mint később kiderült,  majdhogynem csak erre jó – de ne szaladjunk ennyire előre.

Doboztartalom - jó sok papírbigyó

A dobozt kibontva egy az Enterprise-D-t ábrázoló játéktábla és egy nagy halom kommunikátort és rangjelzéseket ábrázoló matricalap ötlik a szemünkbe. Alatta egyéb érdekes alkatrészek:  trikorder hatféle színben (játékosonként egy-egy), nagy kupac izolineáris csip (színenként 5-5 darab – ezeket a trikorderek oldalán található lyukacskákba lehet illeszteni), pörgettyű klingon jelekkel pingálva, kártyahegyek, valamint a játékosok figurái – sajnos ezek mind-mind váltakozó vastagságú kartonból, az sajnos látszik rajtuk, hogy tartósnak nem mondhatók. A kártyák esetében ez különösen érthetetlen, hiszen a játék kiadója, a Decipher prominens gyűjtőgetős kártyajátékokból (Star Trek, Star Wars, Lord of the Rings) élt évekig – vajon hogy engedhettek ki ilyen vacak minőséget a kezeik közül?

Izolineáris csipek - ezeket (is) gyűjtjük

A játék története szerint egy technikusbrigádot alakítunk, akik a karbantartás miatt teljesen kiürített Enterprise űrhajón dolgoznak.  Hogy pontosan mi az az állati súlyos probléma, amit csak a legénység teljes evakuálásával lehet megoldani, sajnos nem derül ki (én mondjuk a szőnyeg porszívózására tippelnék), de ez ne terelje el figyelmünket arról a – mondhatni – felháborító tényről, hogy takarítók karbantartók lévén kapitányok ebben a játékban már nem lehetünk. A nagyobb beleélés érdekében kapunk egy-egy ruhára ragasztható kommunikátort és rangjelzést matrica formában – mondjuk, kitűző formájában több értelme lenne, de mindegy.

Már éppen indulnánk, hogy abuzáljuk a kapitányi széket, amikor egy őrült klingon (van másféle fajta is?) elrabolja az Enterprise-t, hogy háborút robbantson ki a Föderáció és a Klingon Birodalom között.  Pontosan egy óra, amíg az Enterprise maximális sebességgel eléri a klingon anyabolygót, Qo'noSt, és pontosan ennyi időnk van nekünk, a játékosoknak, hogy a hajót a Kavok nevű klingontól visszaszerezzük. Balszerencsénkre Kavok is tud az ottlétünkről, és mindent elkövet, hogy jól fésült arcaink kudarcot valljanak.

Kavok, a klingon - nehéz megismerni, mert épp nem üvölt

Nem, ez nem azt jelenti, hogy egy élő, üvöltöző klingont rejtettek el a dobozban, hanem itt jön a képbe a videókazetta: klingonunk ui. a legközelebbi tévé képernyőjéről fejti ki “áldásos” tevékenységét. (Ez a videókazetta-dolog rögtön némi nehézségbe is ütközött, szerencsére egy barátom segítségével sikerült dvd formára hozni – ezúton is köszi, Simon!) Kavokot a TNG-ből és a DS9-ból is ismert Robert O’Reilly alakítja (a tévében a Gowron nevű visszatérő klingon karaktert játszotta fenomenálisan – tudjátok, ő az a dülledt szemű), a videón megszemlélhetjük, ahogy lenyúlja a Föderáció zászlóshajóját, és a hídról közli velünk, hogy egy óránk van, hogy összeszedjünk a trikoderünkre 5 darab izolineáris csipet, amikkel bemászhatunk a Jefferies-csöveken át a lezárt hídra, továbbá egy fézer sem ártana, ha ártalmatlanná akarjuk tenni. Ezután a képernyő csillagmezőre vált, a kép sarkában megjelenik egy visszaszámlálás, és kezdődhet a játék.

Két szint már megvan, még hátravan három

Csipeket szerezni kártyahúzással tudunk, kártyát húzni pedig a Computer Access feliratú mezőkre lépéssel lehet, oda pedig egyszerűen kockadobásokkal juthatunk el.  Kártyákat többfélét húzhatunk, egyszerű esetben egy helyszín felkeresésére szólít fel, ahol egyszerűen megkapjuk a következő csipet, bonyolultabb esetben pl. a képernyőn látható óra meghatározott időpontjában játékostársainktól nyúlhatunk le csipeket vagy más kártyákat. Ahogy egyre több csipet sikerül megszerezni, úgy használhatunk egyre több helyszínt a táblán (az első után bemehetünk a holodeckre tanácsot kérni a főtisztek hologramjaitól, a második után használhatjuk a turbóliftet, stb.), és elvileg gyorsul a játék.

Viszont időnként váratlanul megvilágosodik a képernyő, és Kavok üvöltözni kezd az éppen lépő játékossal (a szabály felhívja a figyelmet, hogy hangosan és érthetően válaszoljunk  “Igen, Kavok kapitány!”-kiáltással, mert kissé ingerlékeny a csávó), és megeshet, hogy két percre a zárkába küld, vagy sztázismezőt bocsát ránk, ahonnan nem tudunk mozdulni, amíg valaki ki nem szabadít. Ettől általában megnyugszik egy kicsit, 3-4 percig nyugi van, aztán megint kitalál valamit, előfordul, hogy “kedves” beceneveket akaszt a játékosokra, akiknek a továbbiakban erre a névre hallgatniuk kell. Szóval kissé kimerítő az élmény.

Best of Kavok: egy összevágás a klingon lecseszésekből - úgy képzeld el, hogy a képernyő váratlanul megvilágosodik és kapsz egy ilyet

Ha az állandó zaklatások között valakinek sikerül összeszedni az öt csipet, meg a fézert, bemászott a hídra, és laphúzással még a klingont is sikerült fejbevernie, akkor nagy örülés, videóleállítás és fellélegzés van, és az illetőt még ki is tüntetjük. Ha nem sikerül, akkor szemtanúi lehetünk az Enterprise és szerény személyünk szomorú végzetének.

Az Engineer sztázisban, reméljük a Chief megmenti

Ez az 1993-ban megjelent játék akár még a ma divatos kooperatív játékok egyik elődjének is lenne tekinthető, de ha jól megnézzük, gyakorlatilag csak egy felcicomázott kockadobós (“dobj és lépj!”) típusú játék.  Nem elég, hogy a kockadobásoktól függ minden (roppant frusztráló, ha épp eggyel dobjuk túl a helyszínt, ami felé éppen igyekeznénk), még egy szerencsefaktort vezetnek be a kártyahúzások. Gyakorlatilag csak a csipet adó lapok az értékesek, az időpontokhoz cselekedeteket kötő lapokat akár félre is rakhatjuk, mert 3-4 darab után már úgyse tudjuk fejben tartani, a kollégákkal kiszúrósokat pedig miért akarnánk használni egy kooperatív játékban. Ha netán sikerülni csipes kártyát húzni, akkor sem vagyunk kint a vízből, mert el is kell jutni a megadott helyre, és megint a kockától függünk…

Ó, túldobtad kettővel a Ten-Forwardot? Menj még egy kört, hátha

Ráadásul, mivel ugye a videó időtartama adott, 2 játékossal kis odafigyeléssel (és sietve) simán nyerhetünk, 5-6 játékossal pedig eszeveszett vágtába kell kezdeni, hogy mindenkire elégszer sor kerüljön, és összegyűjthessük a megfelelő mennyiségű csipeket. A kapkodás viszont hamar káosszá alakul, amin aztán különösen nem segít az, hogy a szabálykönyv meglehetősen elnagyolt, és jónéhány kérdés merült fel játék közben, amire nem kapunk választ. A bekezdésen, ami arról szól, hogy a videó ellenére minden játék más, csak fejemet tudom ingatni: ez max abban tetten érhető, hogy mindig mást dobunk. Az anyagminőséget illetően pedig már értetlenkedtem fentebb.

Klingon késforgatós játék

Hogy mégsem teljesen felejthető az “A Klingon Challenge” az a videónak köszönhető, mert Robert O’Reilly olyan röhejesen, hihe-tet-lenül túljátssza a klingon szerepet, hogy azon már csak  röhögni tud az egyszeri Star Trek-rajongó. Egy csapat rajongón kívül más ugyanis aligha fog arra vetemedni, hogy ezzel a játékkal játsszon, ők alighanem respektálják azt is, hogy a felvételek a valódi TNG-díszletek között készültek. De a “Gowron-faktor” sem tart örökké, és nézzünk szembe a tényekkel: interaktivitás itt nem nagyon van tulajdonképpen. A nem-rajongók asztalára pedig aligha fog felkerülni a játék, ha másért nem, a magas szerencsefaktor miatt (kíváncsi lettem volna a “Spiel des Jahres”-zsüri arcára, amikor leüvölti a fejüket egy klingon, bár aligha valószínű, hogy ez a doboz eljutott odáig). A pletykák szerint a kiadó sorozatot tervezett volna a játékból, és a “Klingon Challenge” csak az első epizód lett volna, de mivel nem lett átütő siker, több rész nem is látott már napvilágot (pedig állítólag a “Borg Q-uest” le is volt forgatva).

Sajnos azt kell mondjam, nem kár érte.

Ez nem volt q’apla, srácok.