William Shatner (with David Fisher):
Leonard – My Fifty Year Friendship With A Remarkable Man
Megszállott Star Trek-rajongók biztosan olvasták már mind William Shatner, mind Leonard Nimoy önéletrajzi könyveit (utóbbi kettőt írt, előbbi meg már vagy hatot). Kettejük közül nyilvánvalóan Nimoy volt a komolyabb figura, Shatner pedig a bohóc, szerencsére utóbbi azért ezt tudja magáról, és nem kicsit játszik rá (nevezhetjük akár önironikusnak is). Shatner könyve barátságukról Nimoy halálának első évfordulója környékén jelent meg – ez első pillantásra nem tűnt jó ötletnek. Sőt, számomra egy kissé gyomorforgató reklámkampánnyal kezdve kissé szégyentelennek is tűnt, de mégis, nagy hiba lett volna, ha kihagyom. Ha szereted a Star Treket, Spockot és/vagy Leonard Nimoyt, ha ezt a könyvet elolvasod, még jobban szeretni fogod.
Ebből a könyvből kiderül, hogy Shatner igenis jó fej, és mindkettejüket olyan szemszögből ismerhetjük meg, amilyenből a saját könyveikből nemigen. A sok sztori és anekdota mellett azt is megtudhatjuk például, hogy Nimoy micsoda démonokkal küzdött magánéletében.
Leonard Nimoy ugyanis alkoholista volt. Állítólag ez nem volt titok, de hallani azért nemigen lehetett róla. Mindenesetre Nimoy nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy ez a munkáját ne érintse, és ez annyira sikerült neki, hogy nem ártott a karrierjének – az eredeti sorozat forgatása idején kollégái nem is tudtak róla. Ott volt ez a nyugodt, összeszedett, professzionális, maximalista figura, aki még a felvételek között sem bújt ki a karakteréből – de a nyugodt külső alatt hatalmas harc dúlt az alkohollal, és ennek minden velejárójával.
Shatnerrel ekkoriban persze még nem voltak haverok, ezt tudtuk korábban is. Épp ezért kicsit fura, amikor Shatner arról kezd el beszélni, hogy itt kezdődött el a barátságuk, mert az előző könyvekből ez nem igazán így jött le. Shatner, a főszereplő féltékenységi rohamairól, a szövegkönyv Kirk javára átírásáról, Spock sokkal népszerűbbé válásáról szóltak a sztorik. És itt is Shatner majd 4-5 oldalon keresztül ecseteli, hogy milyen válogatott módszerekkel szívatja szanaszéjjel kollégáját (biciklis történet megvan, ugye?). Aztán, ahogy a sorozat népszerűvé vált, és a két színész egyre többször találkozott össze különböző scifi-találkozókon, lassan kialakult az a barátság, és az az összhang, amit ezen a videón is láthattunk.
Mint minden hasonló könyvben, egy csomó kulisszák mögött titkot is megtudhatunk. Tudtátok például, hogy Shatnernek és Nimoynak végül már olyan szerződése volt, hogy ha egyikük kialkuszik valamit a Paramounttól Trek-ügyekben, automatikusan megkapja a másik is? Hogy Nimoy nem ragaszkodott hozzá, hogy megöljék Spockot a Khan haragjában?
De ez a könyv nem csak a Star Trekről szól, természetesen.
Shatner igazán ismerte Nimoyt. Megírja, hogy elvállalta az “In search of…” című műsor házigazdájának szerepét, mert jól fizettek, de emellett lehetősége is nyílt, hogy megismerje például Vincent Van Gogh életét, ami egy színházi előadás megszületéséhez vezetett. Megírja, hogy mennyire élvezte az “átváltozóművész”-karakter szerepét a Mission: Impossible tévésorozatban, mert minden héten új karaktert alakíthatott, aztán pár év múlva ráunt, mert rájött, hogy ezeknek a karaktereknek nem nagyon lehet mélységük. És persze azt, hogy azért szerette Spockot igazából, mert a karakter kettőssége ellenére is megvolt benne egy olyan kontroll, amit a való életben nem tudott realizálni.
Kicsit furcsának tartottam, hogy Shatner ezt a személyes hangú kötetet aztán azzal promózza, hogy minden interjúban elmeséli, hogy az utolsó két évben már nem beszéltek, egy ostoba vita miatt (Shatner szerette volna, hogy Nimoy szerepeljen a The Captains c. dokumentumfilmjében, Nimoy nemet mondott, erre Shatner felvette nyilvános szereplését egy conon, és azt rakta be a filmbe, engedély nélkül), de a könyvet elolvasva rájöttem, hogy ha van valaki, aki ezt most igazán bánja, az maga Shatner. Shatner ilyen: hatalmas hangú bohóc, aki pörög, mint egy úthenger, aki néha észre se veszi, hogy megbánt másokat, és csak később jön rá, milyen butaságokat csinált (George Takei-jel, vagy Nichelle Nichols-szal való kapcsolata is tartalmazott ilyen kanyarokat). De ugyanakkor ne felejtsük el, hogy Nimoy volt az első, akit Shatner felhívott, amikor holtan találta első feleségét otthon, és Nimoy volt az, aki támogatta Shatnert annak felesége alkoholfüggősége elleni harcában, egészen addig a szomorú végig.
És hasonlóképpen szomorú ez a könyv is. Egy hosszú, mély barátság tragikus története, egy színészről, aki megalkotott egy karaktert, aki mélyen elrejtette érzelmeit – és aki tulajdonképpen ő maga volt. Egy színész, aki úgy elrejtette súlyos problémáit, hogy barátai és kollégái nem is nagyon tudtak fájdalmáról, és közben kifelé igazi csillagként ragyogott.
Egyetlen, igazi vulkáni járt ezen a Földön, és őt Leonard Nimoynak hívták.
