Magyar Star Trek rajongói blog

StarTrekker

Amit a Star Trek Discoveryről tudni lehet: alapok

2017. március 09. - StarTrekker

star-trek-is-discovery-new-logo-1280x681.png

2015. novemberében kaptuk az örömteli hírt: új Star Trek-sorozat készül. Az újságot először a Deadline és a The Hollywood Reporter szellőztette meg, ami már sejtette, hogy nem a szokásos “valaki bevisz egy sorozatötletet a stúdiónak”-dologról van szó, de amikor a startrek.com is megjelentette, már biztosak lehettünk benne: valóban új epizódokra várhatunk.

A CBS sajtóközleménye elég szűkszavú volt, azt mindenesetre megjegyezte, hogy „az új sorozatban új karakterek, új világokat és új civilizációkat fedeznek fel, a Star Trekre 1966 óta jellemző módon eközben jelenkori problémákkal foglalkozva.” Amit még kiemeltek, hogy csak az első rész kerül normál, tévés sugárzásra, a többi a CBS új, streamszolgáltatására, a CBS All Accessre kerül fel. Pár héttel később az is kiderült, hogy a világ többi részén a Netflixen lesz látható, pár órával az amerikai bemutató után, így nálunk is (úgy tűnik, végleg odavannak azok az idők, amikor hónapokat kellett várnunk az új részekre videón vagy európai tévécsatornákon).

Májusban kaptunk egy trailert is, amiből az égvilágon semmi nem derült ki (bár az „Új legénységek”-tétel (többesszámban!) – elég érdekesnek hangzik):

 

A nyári ComicConra már nevek is szóba kerültek, megnevezték Bryan Fullert az új sorozat showrunner-producereként, és a következő hónapokban az alábbiakat tudhattuk meg az új szériával kapcsolatban:

bryan_fuller.jpg

  • A sorozat az eredeti idővonalban játszódik (tehát nem a mostani, mozis alternatív univerzumban), 10 évvel azelőtt, hogy Kirk átveszi az Enterprise parancsokságát.
  • A küldetés egy olyan esemény körül indul, amiről már beszéltek korábbi Star Trek-sorozatokban, de sosem mutatták be. Nem tudjuk, mi ez az esemény, de tudjuk, hogy mi nem: nem az Axanar-sztori, nem a romulán háború, és nem Section 31-kavarás.
  • A sorozat címszereplője a Discovery csillaghajó (NCC-1031 regisztrációs számmal), de több hajó is fontos szerepet játszik a sorozatban.
  • A főszereplő nem kapitány lesz, hanem „lieutenant commander” („parancsokhelyettes”), ember nő, és „Number One”-nak fogják nevezni. Nem tudjuk, hogy a karakter azonos-e a TOS eredeti pilotfilmjében, a „The Cage”-ben szereplő karakterrel, vagy ez netán csak tiszteletadás.
  • Sok idegen faj lesz a sorozatban, lesznek újak, és lesznek régiek, de „újraképzelve”.
  • Biztosan lesz egy meleg karakter.
  • Lesznek robotok.
  • Lehetséges, hogy Amanda Grayson, Spock anyja felbukkan majd.
  • A sorozat első részét David Semel rendezi, és a rendezők között ott lesz Vincenzo Natali („A kocka”) is.
  • Az első évad 13 részből áll majd. Mindegyik sztori önálló lesz, de lesz egy átívelő szál. Az epizódok olyanok lesznek, mint egy regény fejezetei.
  • A sorozatot könyvek és képregények is kísérik. A könyveket a Star Trek-köteteket amúgy is kiadó Simon & Schuster kiadó jelenteti majd meg, a képregényeket az IDW (a jelenlegi sorozatokat is ők viszik). Az első regényt David Mack tollából olvashatjuk majd.

A ComicConon egy teaser trailert is bemutattak, amiről később azt nyilatkozták, hogy igen-igen kezdetleges állapotban mutatja a dolgokat:

 

(Érdekes módon ebben a klipben az űrhajó designja Ralph McQuarrie egy ’70-es évekből származó, egyébként félbehagyott Star Trek-filmhez készült designjára emlékeztet:)

ralph_mcquarrie_startrek_design.jpg

 

A forgatást eredetileg 2016 szeptemberére tervezték elkezdeni Torontóban, de aztán hallani lehetett, hogy problémák vannak a castinggal. Nem sokkal később be is jelentették, hogy elhalasztják 2017. májusára a bemutatót.

Két hónappal később újabb rossz hírt kaptunk: a késésre való tekintettel Bryan Fuller nem tudja vállalni a showrunneri teendőket és lelép (az „American Gods” című sorozatnál vállalt hasonló szerepköre miatt).

A forgatást végül 2017 januárjában kezdték el. Sajnos újabb halasztást is bejelentettek, így jelenleg nem tudjuk, pontosan mikor kerül a tévéképernyőinkre (illetve ez esetben inkább monitorainkra) a Star Trek Discovery (az újabb pletykák szerint késő nyáron, vagy kora ősszel), de egy bizonyos elemeiben óvatos optimizmusra okot adó trailer is érkezett.

 

Legközelebb a Discovery íróstábját tekintjük át.

A bejegyzés trackback címe:

https://startrekker.blog.hu/api/trackback/id/tr9212316999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása