És elérkeztünk a Discovery második évének fináléjához, amit egyben tárgyalunk (különösen, hogy az első résznek olyan kurtán-furcsán lett vége).

Történet:

A Discovery legénységét a segítségül érkező Enterprise-ra evakuálják, de az önmegsemmisítés nem sikerül, mert a gömbadatok átveszik a hajó rendszereinek irányítását, és a torpedók is hatástalanok. Burnham azt javasolja, hogy építsék meg anyja időutazó ruhájának mását, és annak segítségével, valamint az időkristály felhasználásával magát a Discoveryt röpítsék előre a jövőbe, így Control nem fog tudni hozzáférni az adatokhoz. Pike beleegyezik, és visszaveszi az Enterprise paracsnokságát. Egy új jelet észlelnek, ami a Xahea bolygóhoz vezeti a két hajót, ahol Tilly barátja, Po királyné uralkodik. Po, aki zseniális gépész, segít Stametsnek, Tillynek és Renónak a ruha és a kristály előkészítésében az útra, ami úgy tűnik sajnos csak egy irányú lesz. A Discovery legénységének pár tagja, Giorgiouval és Spockkal együtt úgy dönt, elkísérik Burnhamet. Pike ideiglenes kapitánynak nevezi ki Sarut. Miközben megérkezik a Section 31 flotta, a Discovery felkészül, hogy előre ugorjon a jövőbe.

A kilátástalannak tűnő űrcsata megfordulni látszik, amikor Tyler segítségével megérkeznek a klingonok, valamint Saru búcsúüzenetére a kelpiánok is ba'ul hajókkal. Stamets súlyosan megsérül, a gyengélkedőn Culber veszi kezelésbe (akivel kapcsolatuk rendeződni látszik). Egy Section 31 torpedó eltalálja az Enterprise-t, nem robban fel, de egy másodlagos robbanófej igen. Cornwell feláldozza magát, amikor egy szekció elszigetelésével megmenti a hajót. Control-Leland átsugároz a Discoveryre, de némi küzdelem után Giorgiou betereli a spórakamrába, és mágnesességgel győzi le, így sikerül elpusztítani a Section 31 flottát.

Közben Burnham és Spock rájönnek, hogy Burnham tette ki a hét vörös jelet, ezért Michael most visszautazik és kirakja őket. Utána kitesz egy hatodikat, hogy a Discoveryt átvezesse a féregjáraton, és megígéri Spocknak, hogy a hetedikkel fogja jelezni, ha épségben megérkeztek. Az Enterprise legénysége azt mondja a Csillagflottának, hogy a Discovery megsemmisült a csatában. Spock javaslatára azt a parancsot kapják, hogy ne beszéljenek róla soha, hogy így akadályozzák meg, hogy egy Controlhoz hasonló incidens újra előforduljon. Tylert a Section 31 vezetőjévé nevezik ki. Hónapokkal később az Enterprise érzékeli a hetedik jelet, miközben egy új kalandra indulnak.

Utalások:

- Xahea és Po királynő természetesen az első Short Trekből ismerős (ST: " Runaway").

- A tervezgetés közben, hogy hogyan küldjék a Discoveryt a jövőbe, felmerül, hogy csináljanak egy szupernovát. Giorgiou még egy olyan módot is javasol, ami több fényéves körzetben elpusztítana minden életet. Ez épp olyan csúnyának (és tudományosan zavarosnak) hangzik, mint a Hobus-szupernova a Star Trek (2009)-ben.

- Pike és Saru tenyérlenyomat azonosítással indítja el a Discovery önmegsemmisítőjét. Az Enterprise-D-n a TNG-ben és a Defianton a DS9-ban is így csinálták, máshol viszont csak hangazonosítást használtak.

- Pike feladata, hogy az Enterprise megvédje a Discoveryt, amíg az áthatalad a féregjáraton. Hasonlóképpen védte az Enterprise-D az Enterprise-C-t, hogy az visszajuthasson a saját idejébe (TNG: "Yesterday's Enterprise").

- Az Enterprise fézerágyúi dupla kék sugarat lőnek ki, pont úgy, mint az eredeti sorozatban.

- A klingonok "Jó nap ez a halálra!" csatakiáltása a klingonok mottója a TNG-idők óta. Mondjuk amilyen bazinagy hajóval jöttek ebbe a csatába, aligha merülhetett fel ez az opció.

- Egy fel nem robbant torpedó találja el az Enterprise-t. Hasonló történt a Defianttel is, de ott Quark szerencsés kezének köszönhetően megúszták a kalandot (DS9: "Starship Down").

 - A Discovery utazása a féregjáratban semmiben nem hasonlított a DS9-ban látottra (talán azért, mert a Prófétáknak köszönhetően sokkal biztonságosabb és kényelmesebb lehetett az átkelés), viszont nagyon hasonlít a Star Trek: The Motion Picture-ben látottra:

- Spock kijelenti, hogy látta a Discoveryt felrobbanni, azaz hazudik, amit állítólag a vulkániak nem tudnak, de valahogy mindig megtalálják a módját, hogy racionalizálják, miért mégis.

- Spock idézi azt a Csillagflotta előírást, miszerint a Csillagflotta-tisztek nem avatkozhatnak be történelmi eseményekbe. Ez a Temporális Elsődleges Irányelv, amit Lucsly ügynöktől hallottunk először (DS9: "Trials and Tribble-ations").

- Az epizód végén, ahogy a kamera elhúz a hídról a kilátóernyőn át az űrbe, az valószínűleg szándékosan a "The Cage" első jelenetének megfordítása.

- A végefőcím zene fantasztikus: a Discovery témáját keveri az eredeti sorozatéval.

Megfigyelések:

- Amikor a Discovery elugrik a Xaheára, több, mint egy órát kell várnia az Enterprisera (a flotta zászlóshajójára!) és a Section 31 flottára (a szuperfejlett szupertitkos szuperhajókra!). Miközben Sarek és Amanda úgy ugrik be dumálni, mintha csak a szomszédban lettek volna. Most akkor a vulkániak még mindig visszatartják a technológiájukat, mint a Star Trek Enterprise idején?

- Bár annó a TOS-ban Spock kijelentette, hogy a "Vulkánnak nincs holdja", már a sokadik felvételt látjuk a Vulkánról, egy bődületes nagy holddal - úgyhogy megállapíthatjuk, hogy Spock csak köcsögösködött Uhurával, és Vulkánnak van holdja. Gondolom, este ott röhögött a markába.

- Természetesen teljesen odavagyok a klasszikus Enterprise modernizált belső tereitől. Az évad első részében csak egy ajtót és Spock kabinját láttuk, most folyosókat, turbólifteket (a kapaszkodós irányítóval!), egy eligazítót, és persze a hidat. Itt egy kép, amin össze lehet hasonlítani a Discoveryben látott Enterprise-hidat, a JJ Abramses "Kelvin-idővonalas" és a klasszikus változattal.

Itt pedig pár további látványkép az eredeti változattal párosítva:

- Pike a keresztnevén szólítja Number One-t, így immár hivatalosan is ismerjük a nevét: Una. A könyvek már egy ideje ezt a nevet használják, így most ez kánonná is vált. Bár egyes könyvek szerint ez sem az igazi neve, de ebbe inkább ne másszunk bele.

- Most akkor mi van Jett Reno látomásával, amikor megérintette az időkristályt (látta az Enterprise-ban megakadt torpedót)? Nem lehet, hogy neki kellett volna meghalnia itt, de valamiért csere történt?

- Ezek szerint mégiscsak Michael volt a Vörös Angyal, aki kihelyezte a hét jelet. De ha Spock Michael anyjával tudategyesített, akkor ő honnan tudott részleteket a vörös jelekről, ha azokat Michael tette ki? (Egyre inkább respektálom Janeway kapitány mondását, miszerint a temporális mechanikától fejfájást lehet kapni.)

- (Zárójeles megjegyzés: én annak idején Pike-ra szavaztam, azzal a gondolatmenettel, hogy az időutazásnak lehetett valami mellékhatása, ami miatt megsérült, de ezt eltitkolták - ezek szerint nagyon mellé lőttem.)

- Ha Burnham 930 évnyire viszi előra a jövőbe a Discovery-t, 3188-ba kerülnek, ami messze túl van Braxton (VOY: "Future's End", "Relativity") és Daniels (ENT: "Cold Front" pl.) korán is, és minden más kánon Star Treken, kivéve a Short Treks "Calypso"-ját és a VOY: "Living Witness"-ének utolsó jelenetét (de az meg a Delta-kvadráns, szóval mindegy).

- "Az univerzumnak nem kötelessége, hogy érthető legyen." - ez egy idézet Neil DeGrasse Tysontól, aki valószínűleg oda lesz meg vissza, ha megnézi ezt az epizódot. Alig várom a YouTube-videót, amiben teret vált az egója.

 Értékelés:

Minden idők legjobban kinéző, de legunalmasabb Star Trekes űrcsatája (gyakorlatilag egy helyben álltak a hajók, és drónok meg kompok harcoltak) volt ebben a részben - én valahogy jobban preferáltam a "tengeralattjáró-szerű" harcot, mint a "Balance of Terror"-ban (ugyanakkor a verekedés a forgó hibás gravitációs folyosóban nagyon tetszett). Ezt leszámítva hihetetlen egy finálé volt: Alex Kurtzman az év elején azt ígérte, minden kánonbeli problémát megoldanak. És ezt gyakorlatilag meg is tették. A jövőbe való utazással pedig egy teljesen új lapot nyitottak maguknak, amiről nem tudom eldönteni, hogy bátor lépés, vagy csak a rajongótábor kielégítése - de mindegy is, én örülök neki. 

A második szezon összességében jobban tetszett, mint az első. Tényleg komolyan vették, ami az első részben elhangzott, hogy lazítanak a hangulaton. Kicsit több hangsúly esett a legénység kisebb karaktereire is, bár még mindig messze vannak a "megszokottól" (ez nekem a TNG-éra), és ha valakiről kiderül valami több, rögtön el is kezdhetünk félni, hogy meghal a részben...

Az évad csúcspontjának kétségkívül Pike-ot tartom. Anson Mount játéka remek volt, megszerettetett velünk egy eddig csak vázlatosan ismert karaktert. Érzékenységével, intelligenciával és bátorsággal teli alakítása a legjobb Star Trek-kapitányok közé emelte Pike-ot. Spock epizódokon keresztül tartó "nem-megjelenése" már visszatérő viccnek számított ezeken a hasábokon is - mikor viszont végre feltűnt, megjelenése meglepően komolyan lett véve. Igaz, azáltal, hogy Spock egy kisebb érzelmi krízisbe került, egy kicsit nagyobb mozgásteret biztosított a színész és a karakter számára. Nagyon tetszett, és elismerendő az írók azon igyekezete, hogy "bepasszírozzák" a karaktert a "The Cage"-ben és a sorozatban látott "keretek" közé. Number One-ra sajnos nem került sok hangsúly - az utolsó két részben szerepelt többet, és az évad elején volt egy jelenete. Mivel az évad reklámozásakor az ő bejelentése is éppolyan jelentősnek tűnt, mint Piké és Spocké, ezért azt gondoltam, a szerepe is nagyobb lesz, de sajnos nem így lett - ezt kicsit sajnálom (de legalább a nevét megtudtuk!).

Történet szempontjából a tavalyi úton haladtunk tovább: vagyis ismét erősen szerializált a sztori, bár két rész (a "New Eden" és az "Obol for Charon") önállóan is viszonylag megállta volna a helyét a régebbi sorozatepizódok között. Az eredeti pilothoz, a "The Cage"-hez tett zseniális kitérőtől eltekintve a történetvezetés viszont idén is meg-megdöccent: az év elején felvetett tudomány vs hit kérdéskör elfeledni látszódott az évad végére, és hát a központi rejtélynek szánt Vörös Angyal kiléte is némi logikai problémával küzd. A rejtélyes időkristályok is szokatlanok egy scifisorozatban, inkább egy fantasybe illenének.

Nem tudni, mennyi köze volt ezeknek a problémáknak a showrunner-váltáshoz, az mindenesetre biztosnak látszik, hogy a harmadik évad (jövőre?) tiszta lappal indulhat: egy új, kánon-függésektől (viszonylag) mentes idősíkban, ismeretlen környezetben várhatjuk a folytatást. (Bár, hogy hogyan kavarják vissza Michelle Yeoh-t, aki elvileg Section 31-sorozatozik majd, fogalmam sincs.)

Úgyhogy a második évad erősségének a karakterábrázolást és a mozifilmekhez illő látványt mondanám. Óvatos optimizmussal várom a harmadik sorozatot: most végre itt az esély, hogy a Discovery letegye a saját névjegyét. Ha sikerül kiküszöbölni az írói problémákat, a Star Trek Discovery a saját jogán lehet a Star Trek-univerzum tagja. A jövőbe utazással sikerült megszabadulni az eddigi szigorú kötöttségektől, de ugyanakkor innentől fogva már nem lehet a rajongói nosztalgiára építeni: nem lehet többet korábbi epizódokra, fanfavorit karakterekre támaszkodni. Itt az idő tényleg elindulni az ismeretlenbe. 

- Bocs, hogy eladtam az űrsisakodat gyerekkoromban!

- Megbocsátok, de többet ne is beszéljünk róla. Soha!