Magyar Star Trek rajongói blog

Star Trek Picard évértékelő - Az új új nemzedék

2020. április 09. - StarTrekker

 s1_poster_picard_dog_amazon_square.jpg

Ezt a cikket először az első epizód után akartam megírni, aztán úgy döntöttem, várok még egy részt, hogy tisztábban lássak. Aztán még egyet, hogy végre elinduljanak, aztán még egyet, hogy jobban beinduljanak a sztoriszálak, de végül is csak az évad végére tudnám megválaszolni a kérdést, hogy erre a Picardra vártunk-e, bár még ekkor sem olyan egyszerű a helyzet.

A "The Next Generation" Roddenberry második próbálkozása volt a Star Trek univerzumával, hogy gyakorlatilag egy scifi köntösbe öltöztetett filozófiaórát tartson a tévés nézőközönségnek. Szinte szélsőségesen optimista, pozitív jövőképe évekre meghatározta a Star Trek-sorozatokat. Roddenberry filozófiáinak jó példája az első évad végi "The Neutral Zone" c. epizód, amiben az Enterprise legénysége a XX. század végén hibernált embereket talál, akiknek önző, materialista világnézete sokkal-sokkal idegenebbnek hat, mint az összes korábbi részben szerepelt idegen lényé, legyenek azok akár klingonok, romulánok, vagy gonosz, fekete olajszörnyek. A múltból érkezett vendégek döbbenettel veszik tudomásul, hogy az emberiség "kinőtt a gyerekkorból", nincsenek anyagi kérdések, senki sem éhezik, nem szenvednek szükségben, nincs birtoklási vágy, és mindenki azon dolgozik, hogy jobbá tegye magát és az emberiséget. A Föderáció kulturájának, szociális berendezkedésének kérdése sok további epizódban is felbukkan (még az olyan viszonylag későbbiekben is, mint a First Contact-mozifilm).

Ehhez képest, most, 30 évvel később, a "Star Trek: Picard"-ban, úgy tűnik, ez a világ mégsem annyira fejlett: a korábban demokratikus értékekben osztozó Föderáció egy terrortámadás következtében most inkább xenofóbnak tűnik, elszigetelődési politikát folytat, és az egész sorozat sötétnek, hidegnek és barátságtalannak mutatja a Star Trek-univerzumot. Az egyik jelenetben egy Csillagflotta-admirális Trekben szokatlan hangnemben hordja le a főszereplőt, egy másikban egy kedvelt epizódszereplő szenved el brutális kínzást.

102-picard-admiral2.jpg

Kapitánnyal így még nem beszéltek

A Star Trek: Picard fogadtatása így hát érthetően vegyes: egyesek örülnek, hogy a Star Trek felsorakozott a modern tévésorozatok közé, mások pedig érthetően aggódnak, hogy a sorozat érezhető pesszimizmusa miatt ez a Star Trek talán már nem is Star Trek. Michael Chabon, a sorozat vezető írója/showrunnere, aki az Instagramján válaszolgat nézői kérdésekre (ezekből egyébként egy következő posztban válogatunk majd), úgy gondolkodik erről, hogy "az árnyék határozza meg a fényt", és hogy "ha semmi sem rázza meg a Föderáció tökéletességét, akkor az csak egy tündérország". Hasonlókat hallottunk Alex Kurtzmantól, a Star Trek Discovery showrunnerétől (és jelenlegi Star Trek-fejestől) is, amikor arról beszél, hogy a sorozat a saját időnket tükrözi.

Igen, olyan korban élünk, ahol a szociális (és időnként a hagyományos) média ijesztő módon szinte az alapvető igazságokat kérdőjelezi meg, ahol növekszik az egyenlőtlenség, ahol a Star Trek-sorozatok jellemző liberalizmusa elszigetelődik és a jobboldali populizmus nyer egyre több teret, amit fenyeget a klímaváltozás, és persze mondanom sem kell, hogy épp egy vírusriadó közepén ülünk, ami talán a történelem legnagyobb sokkhatása a második világháború óta. Csoda hát, ha egy ilyen környezetben a technofób Black Mirror és a 9/11 utáni sokkal küzdő Battlestar Galactica a legsikeresebb scifi-sorozatok, és ezek a félelmek tükröződnek a Picardban is?

106-bridge-picard.jpg

A fényképezésben is a komor színek dominálnak

Mégis, azért nem olyan rossz a helyzet: ahogy az eredeti '60-as évekbeli sorozat (és később a TNG) képviselte a reményt és az optimizmust olyan őszinteséggel, ami ma már kicsit ódonnak tűnik, ugyanezt a kicsit talán naívnak számító világlátást a Star Trek Picardban maga Picard karaktere képviseli. Ő az, aki megmaradt a régi értékei mellett, miközben a világ (és a Csillagflotta is) elment mellette. Ennek egyik legárulkodóbb jele például a szezonzáró nagy Picard-beszédes jelenete, ahol konkrétan még a TNG himnusz-szerű főcímzenéje is felcsendül Picard szónoklata alatt.

Annak idején a TNG is szembekerült azzal a problémával, hogy a '60-as évek stílusa már nem egészen működik bő 20 évvel később, és egy picivel komorabban kezdett foglalkozni az univerzummal (lásd pl.: "Best of Both Worlds" vagy "Chain of Command"), ami aztán a Deep Space Nine megszületéséhez vezetett. A DS9 sok szempontból talán a mostani Star Trek-sorozatok előfutárának is tekinthető: több évadon átívelő háborús szála komolyan foglalkozott olyan problémákkal, mint a depresszió, a háború atrocitásai - de ezek között is akadt ideje arra a legénységnek, hogy kiraboljon egy bankot a holografikus Las Vegasban az '50-es években, vagy kacagtató baseballmeccset vívjon komolykodó vulkániakkal.

Tíz rész viszont kevés ahhoz, hogy kitérőket tegyünk, pláne, ha ráadásul szerializálunk is. A huszonsok részes évadok (voltak 26 részek is, ma már szinte elképzelhetetlen!), amikor minden héten más problémával került szembe a legénység, nemcsak azért voltak jók, mert szinte családtagként üdvözölhettük a legénységet, hanem mert szabadon kísérletezhettek is: simán előfordulhatott, hogy egyik héten a sherwoodi erdőben jártunk, a másikon egy Sherlock Holmes-sztoriban, a harmadikban pedig egy tárgyalótermi dráma folyt. A Picardban (ahogy a Discoveryben is), nagyon szűk a fókusz: de így viszont az univerzum kisebbnek és kevésbé érdekesnek is tűnik.

105-vup.jpg

Mr. Vup, az egyetlen új idegen faj - a felfedezést is hanyagoltuk az évadban

Tíz részben sok mindenre nincs idő, egy sztori van, ezt kell végigvinni, de sajnos ezt sem sikerül maradéktalanul. Az új karakterek kiforratlanok, bár jó színészek játsszák őket (a casting sokkal jobb, mint a Discoverynél), és tele vannak remek ötletekkel. Rios hologram másolataiból egy egész részt ki lehetett volna hozni, nem csak egy jelenetet, vagy ott van Raffi családi szála, ami a fiával közös egyszem jeleneten kívül súlyosan a levegőben lóg. Isa Briones (Dahj / Soji) az egyik felfedezettje a sorozatnak, de érdekes módon amilyen jól működnek Patrick Stewarttal közös jelenetei, annyira hiányzik a kémiája a romantikus szálból Narekkel. Narek az egyik gyenge pont egyébként szerintem, amivel valószínűleg a készítők is szembesültek, ugyanis az utolsó rész befejezéséből egyszerűen kimaradt: semmit sem tudunk a sorsáról.

110-narek-narissa-02.jpg

Narissa karaktere egyszerűen gonosz, mégis őrülten élvezetes nézni, míg Narek egyszerűen semmilyen

Hugh és Icheb elvesztése szintén fájó pont. Icheb halálának okát értem (be kellett mutatni, miért vált ilyen komollyá Seven bosszúhadjárata), de azt gondolom, kár volt ezért beáldozni a karaktert. Hugh halálát viszont értelmetlennek tartom - szerencsére a színész kapott pár remek jelenetet. (Az epizód után egyébként visszanéztem a TNG "I, Borg" című részét, amiben először szerepelt, és két dolog tűnt fel: az egyik, hogy csak azért ismerem meg, mert a színész Star Trek conokra jár, a másik pedig, hogy milyen elegánsan le tudtak zárni egy drámát annak idején 42 percben...)

103-hugh-01.jpg

Hugh elvesztését nem vagyunk hajlandók elismerni - márcsak a színész végtelen szimpatikussága miatt sem

Laris és Zhaban, a két romulán házvezető hátrahagyása is érthetetlen és egy elvesztett lehetőség. Laris volt az egyik legígéretesebb karakter, akinek remek kémiája volt Picarddal, és színészileg is szuper. Másrészt történetvezetésben is értelmetlen, hogy egy romulán ügyekben való nyomozáshoz, nem viszem magammal a házamban lakó, pusztakézzel egész osztagoktól megvédő ex-Tal Shiaros titkosügynököket. Mi az isten van abban a szőlőben, amit ennyire kell őrizni?

Gyakorlatilag Picard karaktere az egyetlen, aki egy komoly, teljes ívet ír le az évad alatt, mindenki más csak őköré van felaggatva. Ezt leginkább talán Hétkilenced szenvedi meg: bár viszontlátni nagyon örömteli, sajnálatos, hogy csak díszletként szolgál. Pedig az ő esetében is villannak fel komolyan kifejthető történetszálak: pl. a borg kockán történő "hatalomátvételt" is komolyabban lehetett volna venni egy egyszerű vállrándításnál. A fináléban látott két másodperces Raffival közös jelenetéért viszont haragszom: nem azért, mert a karakterek biszexualitását sejtetteti, hanem azért mert ez nem volt megalapozva - gyakorlatilag közös jelenetük se nagyon volt.

105-seven-of-nine.jpg

Hetes hátterében üres foltok tátonganak, a Fenris Rangerekre is csak kisebb utalásokat kapunk

Lehet, hogy nem kéne meglepjen, hogy egy Star Trek Picard című sorozatban, a Picardot alakító színész (aki egyébként a sorozat egyik alkotója és producere is) kapja a legjobb jeleneteket, a legjobb történetszálakat, a legjobb színészi feladatokat, de talán egy kicsit túlzás, ha ez minden más rovására megy. Még a saját karakterének cselekedeteinek következményei sincsenek rendesen bemutatva (egy félmondatot kapunk arról, hogy igen, megszüntették az androidok betiltását, de ennek azért jóval nagyobb hatása van valószínűleg, ha ez volt az az esemény, ami a Föderáció értékrendjének torzulását okozhatta), nem is beszélve más karakterekről -  így például Jurati tettei mellett sem lehet egy bocsánatkéréssel elmenni.

108-soji-picard-01.jpg

A csodálatos látvány ellenére két karakter találkozása mindig lenyűgözőbb

Ugyanakkor - és ezt szeretném kihangsúlyozni, mert úgy tűnik, mintha csak negatívumokat emlegetnék, és utálnám ezt az egészet, pedig ez korántsem sincs így - amikor működnek dolgok, akkor nagyon jól működnek. Ezek a legtöbbször karakter-interakciók: soha ennyi, ilyen jól játszott, jól megírt jelenetet Star Trekben még nem láttam (érdekes módon mindig asztalok körül ülve): Picard és Dahj, Picard és Soji,  Picard és Laris, Raffi és a hologramok, Raffi és Rios beszélgetései. Kiemelkedően tetszett a Nepenthés rész: Frakes és Sirtis jelenetei csodálatosak.

107-picard-riker-troi-02.jpg

A régi TNG-rajongók is így éreztek, amikor meglátták az epizód vendégszereplőit

És itt bújik ki, hogy az írók nagyon is tudnak, ha akarnak: Riker és Troi elvesztett gyerekét öt perc alatt jobban megismerjük, és nagyobb hatással van az epizódra, mint szinte bárki a főszereplők közül. A Kestrát alakító fiatal színésznő az évad másik felfedezettje: természetes játékával olyan gyönyörűen teszi emberivé Sojit, hogy felnőtt kollégái megirigyelhetnék. Szintén dicséret illeti az évadvégi Datás jelenetet is, mellyel sikerült kijavítani a karakter történetének elég csúnya lezárását a Star Trek Nemezis végéről. Ezekben egyébként Michael Chabon keze nyomát látom, de nyilván az ilyen írószobás dolgoknál nehéz az ilyesmit megállapítani.

107-soji-kestra.jpg

Ha az Enterprise tárgyalója nincs kéznél, megteszi Rikerék ebédlőasztala is

Úgyszintén pluszpont illeti a zenét: Jeff Russónak szerencsére hagyták, hogy remek aláfestő zenéket komponáljon. Az epizódok alatt szinte folyamatosan szól a zene, valódi érzésekkel és nem olyan sterilen, mint a TNG-éra idején. Igaz, a főcímzene, úgy tűnik Russónak nem erőssége, még akkor sem, ha a klasszikus "The Inner Light" egyik ritkán hallott tételének variációjáról van szó.

Végeredményben azt tudom mondani: jobban tetszett ez a sorozat, mint a Discovery, de összességében ennél több optimizmust várnék el egy Star Trek-sorozattól, valamint kiegyensúlyozottabb írást - és ennyire a szerializáltsághoz sem ragaszkodnék, ha ez nagyobb szabadságot is jelent. Itt-ott úgy tűnik, mintha meglennének a megfelelő alkotóelemek, csak hagyni kéne őket jobban kibontakozni.

NocadLee

bridge-cast-delta.jpg

A sorozathoz két kiegészítő anyag is megjelent (bár ezek, a Star Trekben megszokott konvenciók szerint nem számítanak kánonnak, legfeljebb csak ideiglenesen).

Una McCormack "The Last Best Hope" című könyve a 2009-es Star Trek filmben emlegetett Hobus-szupernova következményeit mutatja be és vezeti el a történetet jelen sorozat elejéig. A filmben az "egész galaxist" fenyegeti, a könyv azonban egy kicsit kisebbre próbálja "retconnolni" a katasztrófát. A Romulán Csillagbirodalmat így is súlyos veszély fenyegeti, ezért a Föderáció - Picard kapitány vezetésével - megpróbál humanitárius segélyt nyújtani, és megpróbálnak minél több romulánt megmenteni és evakuálni a veszélybe került bolygókról. Sajnos azonban ez rendkívül sok erőforrást leköt, ami a Föderáció peremvilágainak felháborodását váltja ki, másrészt a romulánok titkolódzó, intrikus társadalmi berendezkedése sem könnyíti meg a dolgot. Ezek a politikai szálak az erősségei a könyvnek (a jelenkori migrációs helyzettel való párhuzamok is adottak, ugye), ugyanakkor az író sajnálatos módon egyes kulcsinformációkat kénytelen visszatartani, amikre majd a sorozatban derül fény.

A Star Trek Picard: Countdown című háromrészes képregény egy konkrét romulán bolyó kiürítésével kapcsolatos kálváriát mesél el. Innen tudhatjuk meg Laris és Zhaban háttértörténetét is.

konyv_kepregeny.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://startrekker.blog.hu/api/trackback/id/tr7115598984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2020.04.09. 17:19:27

Utálom az egészet. Annyi történés van az egész szériában, mint egy jó TNG epizódban - na jó, egy dupla TNG epizódban. Időnként elmegyünk igen gyatra cyberpunkba, a Stardust City Rag epizódra gondolok - hogy nevén nevezzem a gyereket. A Bjayzl-t játszó, Necar Zadegan szerepeltetése óriási casting baki, mert zavarbaejtően hasonlít Marina Sirtisre. (Nem, a mostani, szilikon alapú létformára, hanem még a TNG-s időszakból.)

A Nepenthe epizódban én teljesen elvesztettem a fonalat, Riker és Troi gyermekével kapcsolatban, újra kellett néznem, de ez simán lehet az én hibám, meszesedem, ez van.

Dr. Agnes Jurati nekem az új Wesley Crusher, bocs de egyszerűen ellenszenves a karakter és a színésztől, Alison Pilltől sem vagyok elragadtatva.

Igen, Hugh és Icheb "elpocsékolása" baklövés, sokkal több lett volna a két karakterben.

Rios hologram másolatai sokat tettek hozzá, hogy ne hagyjam félbe az egészet.

Raffi karakterét nem értem, az elején még éppen csak nem lőtte le Picardot, a végére meg átment szárazdajkába, "gyere kicsi JL, Anya ad egy puszikát". Van az a típusú részeg, aki tyúkanyóra issza magát. (Férfiben is, nőben is.) Végig az járt az eszemben, hogy "bakker, ez csúnyán be van kakaózva".

Jeri Ryan nem tudom milyen génekből van összerakva, de édes istenkém, de jó ránézni. Annyira jót tett neki, hogy embert játszhat és nem borgot.

A Harry Treadaway alakította Narek nekem a Adam Driver és Kylo Ren Star Trek megfelelője. Annyra komolyanvehetetlen, mint antihős, hogy teljesen megöli az egész szériát. Bodrogi Gyulát, vagy Mikó Istvánt sem tudnám komolyan venni egy ilyen karakterként.

#régenmindenjobbvolt
#okboomer

Mrs Broccoli 2020.04.09. 23:25:58

De jó, végre NocadLee kritika :)

Hadd reagáljak szakmámban először: a főcím zene tök jó, már tanulom is, a hasonlóságok ellenére nem Discovery-s, csak egyszerűen nem hangos. És érdekes, hogy a "steril" szót használtad, a TNG-ben ez (is) volt jó, mert engem a Picardban végig ez zavart leginkább, mármint, hogy mindig szólt a zene! Nem engedtek a fontos párbeszédeknek nyomatékot. Ez általában zene nélkül megy, mert a zene elragad, önmagában mesél. Így számomra,"hiteltelen" lett az a pár fontos beszélgetés.

Pár dolgot hasonlóan láttunk, olvastad a máshol a facebook kommentemet :) A BSG-re is felkaptam a fejem, most (5 napja) kezdtem el nézni a nagy vírusos semmittevés ellensúlyozásaként, meg mert mindenki áradozik róla, többek között az én trekkerré válásomban felelős barátnőm is (még február vegén került rám első trek tetoválásom). Az első szezon végén már éreztem, hogy nem fogom mindent félredobva zsinórban nézni a reszeket, mert full háború, és 10-12 rész alatt éppen megcsömörlöttem. Jó, érdekes, a színészek is, de ledöngöl. A trek nem ilyen volt.

A fentebb említett facebook kommenteléseim egyikében ezt írom: a régit nem vehetik el, az újat nem veszíthetjük el. Számomra ez a "beyond" kifejezése a Picardnak. Gyógyír volt a DSC után, de a TNG-hez szinte semmiben sem hasonlít. Nem problémázom ezen szerencsére, de azért a helyén kezelem.

Itt Jurati volt az egyik kedvencem, a másik Soji (mint színészek), Picardot fetisizálom, a Data-s jelenetet pedig végigbőgtem angolul is, és egy héttel később magyarul is.

Number One rocks.

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2020.04.10. 14:02:31

Üdv.

Véleményem, ez nem Star Trek volt, hanem valami más, vagy mások. Volt benne ( itt is említve ) cyberpunk, de a felsőbbrendű mesterséges intelligenciák civilizációja miatt akár a BSG Cylonjai is. Véres, és látványos akciójelenetek, és lelki gyötrődések.

Lehet hogy ódivatú, vagy akármi vagyok ebben, de nekem a Star Trek az valahogyan a Csillagflottát jelenti, és igen, egy optimistább, jóakaratú, jóra törekvő világképet. Az is teljesen rendben van, hogy a jelen kor visszásságaira pedig rá kell a sci-finek irányítania a figyelmet. Reflektálnia kell rá. Ez teljesen oké.

De ehhez nem kell feltétlen azzal a fogással élnie, hogy jól lerántja a Csillagflotta+Föderációt a talapzatáról, lám csak, ők is piszkosak…

Bocs de a mai tényleg tré valóságban nem lehetne meghagyni valami reményfényt, hogy vannak szervezetek akik mégis törekszenek a jóra, küzdenek érte, ez az alapelvük?…

A korábbi optimista sorozatok is Sötét Jelenben készültek, a TOS a hidegháború, vietnami háború, polgárjogi/társadalmi harcok idején. A TNG 1987-ben indult, akkor volt a második nagy lehűlés a hidegháborúban, Csernobil, csillagháborús terv, terrorizmus. Mégis sikerült meghagyni a Csillagflottát csillogni. (A DS9 érdekes mód, a legkomorabb, háborús hangvételű ST, pont a békés kilencvenes évek terméke lett, pont fordított a minta..)

Nem érzem felnövésnek, felnőtté válásnak ezt, hogy besorol a Picard is a csalódó/kiábránduló világképű sorozatok közé.

Ami a színészeket illeti, sokat nem tudok mást mondani, mint amit posztoló is írt. A régiek, Frakes Sirtis, Spinner szereplésének örültem, 7/9, mind Voyageres nem érdekelt, Hugh és a borg szálat azt lehetett volna jobban kifejteni.

Az újak, Rios hologramjai jók voltak, az eredetije már kevésbé, kicsit sokat időztek el az egziszteniclaista gyötrődésén. Meg ő a keményfiú, aki a vállsebet inkább összevarrja, mint sugározza. A többiekről, a posztbelivel egyezik a véleményem.

A történetben nekem is szemet szúrt sok logikátlanság, mint például a két romulan házvezető otthonmaradása. Meg hogy sikerült a romulánoknak egy kémet admirálisi rangig beépíteni a Csillagflotta vezetőségébe. És hogy szedtek össze egy többszázas flottát a végére? Ezt már nem is kérdem meg.

Szóval ez valahogy nem Star Trek, nem jobb mint a Discovery, a Picardnál még az Orville is StarTrekesebb, nekem. Ha lesz második évad azt azért nézni fogom.

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2020.04.10. 14:03:58

+ Csak úgy érdekességként jegyzem meg, a TNG (most nézem újra) 3x10-ben egy romulan dezertőr tiszt az Enterprise fedélzetén amikor találkozik Datával, azt mondja neki, bár egy romulan kibernetikus barátja is láthatná őt, Datá-t.

Akkor még nem volt ez a romulan pánik az androidoktól ?

(persze értem hogy vannak különböző történetirányzatok az STben, a filmek alapján, csak érdekességként írtam. Úgy tűnik ez is változott, úgy mint a klingonok külseje a DS9 egy bizonyos, időutazós részében… :-) )

Mrs Broccoli 2020.04.10. 22:55:01

@Sigismundus: Nem az van, hogy csak a Zhat Vash az android-ellenes?