Az Excelsior-osztály a Star Trek klasszikus érájának egyik legprominensebb hajómodellje. A hajóosztálynak kezdeti problémái ellenére végül épp az hozott sikert, hogy a Föderáció egyik legidőtállóbb dizájnját és felépítését kapta. Bár jónéhány ilyen hajót láthattunk szerte az öt sorozatban (egész pontosan többnyire a TOS szereplőgárdájával készült mozifilmekben), most a USS Excelsior-t vesszük jobban górcső alá.

Először is lássuk a száraz tényeket erről a típusról:

2290-ben indult útnak a hajóosztálynak is nevet adó USS Excelsior, mint mélyűri felfedező hajó. Hossza 467 méter, 32 szinttel és 500 fős legénységgel rendelkezik. Legnagyobb sebessége a 9-es fokozat. A fegyverrendszer három fotontorpedó kilövőt és öt kettős fézersort foglal magába a tányéregység elején, és egyet a hátulján. További kettő oldalsó fézersort is találhatunk a nyakrészen, egyet-egyet a jobb és bal oldalán, valamint a hajó hátsó részén a két hajtómű gondola között is jut hely még egynek. Ezek alapján gondolhatjuk, hogy a hajó elég jól megállja a helyét bármilyen ütközetben, nem véletlen, hogy a Domínium-háborúban is szerves részét képezte az Excelsior-osztály a Föderáció támadó flottáinak, de erről még lesz szó.

Az Excelsior útnak indulását több éves fejlesztési munka és nem kevés mérnöki brainstorming előzte meg, ugyanis a 2280-as években a Föderáció tudósai előálltak egy újfajta meghajtás koncepciójával. A Kirk admirális által csak „nagy kísérletnek” nevezett új hajtómű a transztér-meghajtás alapjait fektette le. NX-2000 bejegyzett kódszámon meg is épült az első Excelsior-osztályú hajó, mely ugyanezt a nevet kapta, és 2285-ben Styles kapitánynak jutott a megtiszteltetés, hogy kapitányként irányítsa a járművet. Képernyőn először a harmadik mozifilmben, a "The Search for Spock"-ban láthattuk a hajót, és annak meglehetősen rövid pályafutását, mint transztér-képes jármű. Ebben Kirk és apró csapata ellopják a Föld körül keringő csillagbázison állomásozó Enterprise-t, és a flotta Styles-t utasítja, hogy vigye ki az Excelsiort, és fogja el őket. Styles roppantul örül, hogy így végre demonstrálhatják a vadiúj meghajtó igazi erejét, mely olyan sebességre is képes gyorsítani a hajót, amilyennel addig még senki nem utazott. Öröme azonban kérészéletű, ugyanis ahogy elhagyják a bázis területét, a hajó meg sem moccan, ugyanis az Excelsior főgépésze, bizonyos Montgomery Scott kiszerelte a hajtómű vezérlőszámítógépét.

Művészi kép az Excelsiorról, térhajtás közben

Utólag kiderült azonban, hogy a szabotázs ellenére sem történt volna semmi, a hajtómű ígyis-úgyis beadta volna a csavarkulcsot. Az Excelsior visszakerült a csillagbázisra, és további öt évnyi kísérletezés és próbálkozás után végül az egész transztér-projektet a szőnyeg alá söpörték, méghozzá két okból. Az egyik, hogy bár a meghajtó a tervezőasztalon és elméleti síkon működött, de a gyakorlatban olyan bonyolult és sokrétű egyenleteket és algoritmusokat használt volna, melyek miatt nem volt kivitelezhető a beüzemelése, a másik pedig ebből következik, mégpedig hogy a technológia sem járt még annyira előrehaladott szinten, hogy a hajtómű egyáltalán működhessen.

A Csillagflotta végül úgy döntött, hogy nem bontják el az Excelsiort, ehelyett kapott egy standard térhajtóművet, és 2290-ben Hikaru Suluval a kapitányi székben szolgálatba állították (érdemes megjegyezni, hogy a Voyager későbbi taktikai tisztje, a vulkáni Tuvok is szolgált ezen a hajón Sulu alatt, mint zászlós). Maga a hajó végül annyira sokoldalúan modifikálhatónak és időtállónak bizonyult, hogy még jó száz évvel később is szolgáltak a Csillagflotta hadrendjében, jóllehet már modernizált külsővel és belsővel egyaránt, remek utódként szolgálva az eddigre már elidősödött Constitution-osztálynak.

NX-2000 és a végül szolgálatba állított NCC-2000 Excelsior hajó hídjai

Bár képernyőn sosem láthattuk, de már az Excelsior-osztályú hajóknak is megvolt a Galaxy-osztályú hajók képessége, miszerint a tányéregység különválasztható a hajtómű egységtől. Erre a célra két, egymástól független számítógépmagot is telepítettek a hajóra, egyet a tányérba, egyet a hajtómű szekcióba, hogy különválasztás esetén is mindkét rész vezérelhető maradjon.

Az Excelsior nagyban hozzájárult, sőt, nélküle talán létre sem jött volna az egyik legismertebb békepaktum, a Khitomeri-egyezmény, hiszen Sulu a hajó teljesítményét a végletekig hajszolva sietett régi kapitánya, Kirk segítségére, akik az egyezmény létrejöttét megakadályozó klingon merényletre gyanakodtak. Az Excelsior utolsó előtti pillanatban történő felbukkanása sikerrel terelte el a klingonok figyelmét, így Kirk és McCoy doktor sikerrel akadályozták meg az, egy akár totális háborúval járó konfliktus kitörését.

Egy másik méltán híres Excelsior-osztályú hajóról is érdemes szót ejteni. Az Enterprise-B ugyanis szintén Excelsior osztályú hajóként indult útnak 2293-ban.

A képen jól látható, hogy a deflektor körül kapott egy kis „úszógumit” a hajó. Ide további kabinokat, vezérlőtermeket építhettek, hiszen a deflektor vezérlője is itt található, ahol Kirk leli látszólagos halálát a hetedik Star Trek-filmben. (Kis érdekesség, hogy igazából azért építették rá a filmezésben használt modellre ezt a kiegészítő részt, hogy az eredeti modell ne sérüljön meg, miután a Nexus „lecsap” a hajóra). További eltérés volt, hogy az Enterprise-B már négy impulzushajtóművel rendelkezett, míg a korábban épült Excelsior-hajók csak kettővel (ez az alábbi képen látható, a tányér egység hátulján, a nyak mellett). Ez a felújított dizájn azonban a tévésorozatokban egyszer sem volt látható, ott mindig az eredeti külső kialakítással rendelkező hajókat mutattak.

Jól látható különbségek az Excelsior és az Enterprise-B között

Az Excelsior osztály remek testreszabhatóságát mutatja az Enterprise-B hídja is, mely szintén különbözik a korábban látottaktól

Az Excelsior más médiában is népszerű hajóosztály, így több könyvnek és videojátéknak is szereplője. Könyvek közül leginkább Peter David "The Captain's Daughter" című könyvét, és a "The Lost Era" című sorozat két kötetét érdemes megemlíteni ("Serpents Among Ruins", és "One Constant Star", mindkettő David R George III tollából), ami az Enterprise-B és legénysége kalandjait követi nyomon, egészen a hajó 2329-es pusztulásáig.

Videójátékban legjobban a Star Trek Online-ban láthatjuk viszont, ahol természetesen irányíthatunk is egyet, ha a ranglétra megfelelő fokát elérjük. Érdemes hozzátenni, hogy a játékban már alapból transztér-hajtóművel felszerelve kapjuk meg, ahogyan azt eredetileg megálmodták a Csillagflotta mérnökei. :)

És persze az írásaim alapötletét adó Eaglemoss makettsorozatban is megvásárolható az NCC-2000 USS Excelsior.

Az talán a képen is látszik, hogy a két gondola enyhén csálén áll egymáshoz képest, de egyébként annyira nem szembetűnő a hiba. A kidolgozás szép, nekem bejött az egész makett. Egyedül amire nagyon kell vigyázni, hogy rém könnyen kipottyan a tartójából, így mozgatni óvatosan érdemes.

Remélem, hogy hasznos infókkal lettetek gazdagabbak, következő írásomban a Defiant-osztály lesz a főszereplő! :-)

A képeket a Memory Alpháról, a DeviantArtról, és az Ex Astris Scientia rajongói oldalról szedtem, a makettről készült képek pedig sajátok.

Balázs