A Star Trek: Voyager (VOY) a negyedik Star Trek-sorozat, ami Amerikában 1995-től 2001-ig futott. A sorozat a The Next Generation után, és a Deep Space Nine második felével párhuzamosan játszódik, és a galaxis egy távoli sarkában rekedt csillaghajó legénységének kaladjait követi nyomon.
A sorozat epizódjai:
ELSŐ ÉVAD
1x01-02. Caretaker / Utazás a galaxis túlsó végébe
Amikor egy Maquis hajónak nyomavész a "Vadvidéken" (az űr egy plazmaviharokkal teli részét nevezik így), a Föderáció a USS Voyager csillaghajót küldi nyomozni Kathryn Janeway kapitány vezetésével. A Voyagert - akárcsak a Maquis hajót - azonban 70000 fényévnyi távolságra transzportálja egy bizarr jelenség. A Delta Kvadránsba kerültek, ami az űr mindeddig feltérképezetlen, távoli területe. A két legénységnek együtt kell utánajárnia a rejtélynek, melynek során eljutnak a "Gondviselő" néven ismert idegen lényhez. Az út során a Maquis hajó elpusztul, így legénysége csatlakozni kénytelen a Voyagerhez a túlélés érdekében. A kaland során számos új idegen létformával találkoznak, kettejük - a talaxiai Neelix és az ocampa Kes - csatlakozik is hozzájuk. Ennek a maroknyi csoportnak kell megtalálni az utat hazafelé.
1x03. Parallax / Paralaxis
A Voyager egy kvantum szingularitás csapdájába kerül. Azt hiszik, hogy egy másik hajó került veszélybe, de hamarosan kiderül, hogy amit másik hajónak néznek, az a Voyager tükörképe. Meg kell találniuk az utat kifelé a szingularitásból, mielőtt az végképp összeomlana. Sikerülnie kell... különben hét évig ismétlik majd az epizódot...
1x04. Time and again / Időről időre
A Voyager egy olyan bolygóra bukkan, amelyen egy óriási robbanás kiirtott minden életet. A vizsgálat során Janeway és Paris "átesik" egy szubtéri törésen, és visszakerül a robbanás előtti napra az időben. Bár ellentmond a Föderáció Be Nem Avatkozási Irányelvének, Paris és Janeway figyelmeztetni próbálja az ottlakókat, de lehet, hogy saját mentőakciójuk okozta a katasztrófát.
1x05. Phage / A kór
A legénység dilítium kristályokat keres, amelyek létfontosságúak a hajó hajtóművében. A kutatás során Neelixet megtámadja egy idegen, aki "trikorderével" eltávolítja Neelix tüdejét. A Doktor holografikus tüdőket kreálva próbálja életben tartani, míg a Voyager az idegenek nyomába ered. Hamarosan sikerül is elérniük őket, és elmondják, hogy őket, a viidiánok népét egy bizarr betegség, a "kór" támadta meg, és másoktól rabolnak szerveket, így próbálják magukat életben tartani. Neelix tüdejét már nem tudják visszaadni, mert átalakították azokat a saját testükbe. Más alternatívát nem látván, Janeway kénytelen elengedni őket. Hálából a viidiánok átültetik a donornak jelentkező Kes egyik tüdejét Neelixbe.
1x06. The Cloud / A csillagköd
Amikor a Voyager szenzorai egy olyan nebulát érzékelnek, aminek magas az omikron részecske tartalma, Janeway úgy dönt, hogy begyűjt egy keveset, mert ez az anyag létfontosságú a hajó rendszereiben (ui. nélküle nincs kávé a replikátorban például). Nem sokkal később kiderül, hogy a nebula voltaképpen egy élőlény, aminek súlyos sérüléseket okoztak.
1x07. Eye of the Needle / A tű foka
A Voyager talál egy féreglyukat, amin hazajuthatnának, de aztán kiderül, hogy túl kicsi ahhoz, hogy befogadja a hajót. Ráadásul a vége a romulán űrben van... B'Elanna előáll egy ötlettel, hogy transzportáljanak át a lyukon, de a terv megvalósítását a sors egy bizarr fordulata megakadályozza.
1x08. Ex Post Facto / A tett után
Egy idegen bolygón Parist gyilkossággal vádolják meg. Büntetése, hogy 14 óránként élje át az áldozat utolsó perceit. Tuvok nyomozásba kezd, hogy tisztázza Parist a vád alól, és nem hétköznapi bűntényre derít fényt. (Igen, végül sikerül megmenteni Parist az agyhaláltól, bár egyesek szerint így sincs sok különbség.)
1x09. Emanations / Kisugárzások
Különleges vendégszereplő: Jerry Hardin (Dr. Neria) - Samuel Clemens, TNG, "Time's Arrow".
Miközben egy ismeretlen bolygót vizsgálnak, a Voyager legénysége egy idegen faj temetkezési helyére bukkan. A vizsgálat során Harry Kim hirtelen az idegenek anyabolygóján találja magát. Jelenléte és "visszatérése a halálból" nem kis kétségeket ébreszt a bolygó lakóiban, és Kim hamarosan rájön: ahhoz, hogy visszatérjen társaihoz, neki is meg kell "halnia"...
1x10. Prime Factors / Alapelvek
A Voyager legénysége a hihetetlen vendégszeretetükről híres sikariánokkal találkozik. Amikor azonban kiderül, hogy van egy technológiájuk, amivel 40000 fényévet lehet utazni egy pillanat alatt, mindkét nép etikai kódexe komoly nyomás alá kerül.
1x11. State of Flux / Minden másképp van
Egy új bolygó rutin felfedezése során a Voyager vészjelet fog. Egy kazon hajó szenvedett súlyos balesetet, mert gyakorlatlanul használt föderációs technológiát... lehet, hogy áruló van a hajón?
1x12. Heroes and Demons / Hősök és démonok
A holografikus Doktor kénytelen felülemelkedni programozásán, amikor a holodecket egy idegen életforma szállja meg, ami élő legénységi tagokat tiszta energiává változtat. Az egyetlen legénységi tag, aki szembeszállhat vele: a Doktor, akinek túl kell szárnyalnia programozott viselkedésének határait, hogy megmentse társait attól, ami rosszabb a halálnál is (...hogy egy viking szappanopera részei legyenek).
1x13. Cathexis / Testen kívül
Tuvok és Chakotay sérülten érkeznek vissza egy küldetésről: Tuvok könnyebben sérült, Chakotay eszméletlen. Úgy tűnik, egy fekete nebula felfedezése során az első tiszt neurális energiáit elszívta valami, és hacsak nem kapja vissza valahogy hamarosan, agyhalottként végzi. A Voyager visszaindul, de egy idegen jelenlétnek tervei vannak a hajóval.
1x14. Faces / Arcok
B'Elanna Torrest és Tom Parist elrabolják a viidiánok, akik továbbra is keresik a "kór" ellenszerét. Fejlett orvosi technológiájuk segítségével szétválasztják B'Elanna klingon és ember részeit. Torres két önmagának össze kell fognia a meneküléshez.
1x15. Jetrel / Jetrel
Egy haakoniai tudós, Ma'bor Jetrel érkezik a Voyagerre, aki a felelős Neelix szülőbolygójának lakosságának (köztük Neelix családjának) elpusztításáért.
1x16. Learning Curve / Továbbképzés
Amikor számos Maquis legénységi tag megszeg bizonyos föderációs szabályokat, Tuvokra vár a feladat, hogy megtanítsa nekik a Csillagflotta protokollját és szabályzatait. Közben egy különös vírus támadja meg a hajó bioneurális áramköreit.
MÁSODIK SZEZON
2x01. The 37ers / A '37-esek
Miután a Voyager egy a Földről származó tárgyat talál, eljut egy feltérképezetlen bolygóra. Ott az atmoszferikus körülmények leszállásra kényszerítik őket, majd Janeway kapitány vezetésével egy régi földi repülő SOS jeleit követve rátalálnak egy kamrára, ahol kriogenikus egységek állnak. Az egyikben Amelia Earhartot, az első női pilótát találják, a másikban Tackleberryt, a Rendőrakadémiából.
2x02. Initiations / Beavatás
Különleges vendégszereplő: Aron Eisenberg (Kar) - Nog, DS9.
Amikor Chakotay kölcsönkér egy kompot, hogy megtarthassa a Pakrát, egy ősi indián rituálét, mellyel apja emléke előtt tiszteleg, a komp véletlenül becsúszik a Kazon Ogla területére, és Chakotay célpontjává válik egy ifjú kazonnak, aki csak úgy nyerheti el az Ogla harcos nevet, ha megöl egy ellenséget.
2x03. Projections / Kivetítés
Rendezte: Jonathan Frakes.
Vendégszereplő: Dwight Schultz (Barclay hadnagy, TNG).
A Doktor hirtelen egyedül találja magát a hajón, és emberi életjeleket észlel magán. Lehet, hogy ő nem is hologram, hanem egy ember, akinek összezavarodott a valóságérzete egy holodecken? - Igen, szerintem is zavaros....
2x04. Elogium / Átalakulás
Agresszív élőlények tapadnak a Voyager testére, egy elektroforetikus mezőt hozva létre ezzel. A jelenség hatására Kessel történik valami: belép az Elogiumba. Az Elogium az az egyetlen időszak egy ocampa életében, amikor gyermeke lehet. Neelix azonban még nem készült fel erre...
2x05. Non Sequitur / Kettészakadt idő
Harry Kim zászlós zavarba jön, amikor felébred és otthon találja magát a Földön, a 24. századi San Franciscoban. Tervezőmérnökként dolgozik a Csillagflottánál, és hamarosan feleségül veszi Libbyt. Utánanéz a személyi aktájának, és meglepetésére azt találja, hogy soha sem volt a USS Voyager legénységének tagja. Pedig még nem járt le a szerződése a Paramounttal...
2x06. Twisted / Kicsavarva
A Voyager belefut egy tértorzulásba. A jelenség nemcsak a körülöttük levő teret, a hajót is "megcsavarja". A legénység kétségbeesetten küzd az ismeretlen jelenség hatása ellen.
2x07. Parturition / Zöldszemű szörnyeteg
Rendezte: Jonathan Frakes.
Neelix féltékeny lesz Kesre, mert Parisszel tölti szabadidejét, és összeverekszik vele. Janeway, hogy kibékítse a két férfit, kettesben küldi őket egy küldetésre, de a kompjuk lezuhan egy M-osztályú bolygón.
2x08. Persistance of Vision / Hallucinációk
Miközben a Voyager az első találkozásra készülődik a bothaniekkel, egy különös pszionikus mező hatására a legénység legmélyebb gondolatai kerülnek felszínre és jelennek meg.
2x09. Tatoo / Tetoválás
Chakotay egy holdon kutat ásványok után, amikor összetalálkozik egy csoporttal, akik szemmel láthatóan indián eredetűek. Chakotay ősei nyelvén felveszi a kapcsolatot velük, s mindeközben arra kényszerül, hogy lezárja konfliktusát néhai apjával. Minden Chakotay-rajongó kedvenc része.
2x10. Cold Fire / Hideg tűz
A Voyager egy űrállomáson ocampákat talál, akik végre elvezethetik őket a Gondviselő párjához, aki talán hazajuttathatja őket. Miközben a legénység nagy reményeket fűz a hazatérésről, az ocampák vezére felajánlja Kesnek, hogy maradjon az állomáson.
2x11. Maneuvers / Cselszövések
Kazonok törnek be a hajóra és ellopnak egy transzporter vezérlő modult. Vezérük, Culluh megpróbálja rávenni a többi törzset, hogy egyesítsék erőiket a Voyager ellen. Nem magától ilyen okos - tanácsadója rendelkezik kardassziai, maquis és Csillagflottás taktikai tapasztalatokkal is: nem más, mint Seska, az áruló. Amikor Chakotay tudomást szerez volt társa terveiről, lelép a hajóról, hogy megállítsa, de fogságba esik.
2x12. Resistance / Ellenállás
A hajó rendszereihez szükséges tellerium keresése során Janeway, Tuvok, Torres és Neelix titokban lesugároz egy bolygóra, amit az ellenséges Mokra tart megszállva. Lebuknak, Tuvok és Torres fogságba esik, Janewayt pedig elrejti egy férfi, aki azt hiszi, hogy a kapitány az ő elveszett lánya.
2x13. Prototype / Prototípus
Rendezte: Jonathan Frakes.
A Voyager egy kikapcsolt robotot talál az űrben. B'Elanna Torres megjavítja a robotot, ami ezután azt követeli, hogy építsen egy prototípust, amely hozzá hasonló robotokat készít. Torres az Elsődleges Irányelv alapján megtagadja a kérést, de amikor megtalálják a robot hajóját, az elrabolja őt, és a Voyager elpusztításával fenyegetőzik. A föderációs hajó Idegen robotok háborújában találja magát. Aki ezek után meg szeretné nézni a részt, lelke rajta...
2x14. Alliances / Szövetségesek
A kazonok ismétlődő támadásai után Janeway úgy dönt: szemléletet változtat és egy szövetséges után néz. Először úgy gondolja, hogy az egyik kazon törzzsel kéne próbálkoznia, de aztán ráakad a Trabera, akiknek fő célja a békés egymás mellett élés másokkal. Szövetséget köt tehát - de az eredmények halálosak.
2x15. Threshold / A küszöb
Paris történelmet ír, amikor sikerül elérnie egy komppal a 10. fokozatot. Csakhogy visszatérése után furcsa biokémiai változásokat tapasztal magán. A hét kérdése: kinek lesz Janeway az ex-felesége az epizód végére? Senki nem fogja kitalálni...
2x16. Meld / Gyilkos gondolatok
Különleges vendégszereplő: Brad Dourif (Suder).
Gyilkosság történik a Voyageren. Tuvok nyomozása Suder zászlóshoz vezet, aki végül beismeri tettét. Mivel a vulkáni nem talál indítékot, úgy próbálja megérteni egy bűnöző kegyetlenségét, hogy tudategyesítést hajt végre Suderrel.
2x17. Dreadnought / Csatahajó
Rendezte: LeVar Burton.
A Voyager egy kardassziai tervezésű, önmagát vezérlő rakétát fedez fel, melynek robbanófejei jelentős pusztítást vihetnek véghez. Torresről kiderül, hogy még Maquis korában fogta el és programozta át a csatahajót, így most csak neki lehet esélye, hogy megállítsa.
2x18. Death Wish / Halálvágy
Különleges vendégszereplők: John De Lancie (Q), Jonathan Frakes (Riker).
Egy Q jelenik meg a Voyageren, és menedéket kér a hajón. Nem sokkal később megérkezik Q, aki vissza akarja vinni (az első) Q-t a Q Kontinuumba, arra a dimenziókon túli területre, ahol az ő halhatatlan fajuk él. A menekülő Q öngyilkosságot szeretne elkövetni, amit Q a Kontinuum érdekében nem engedhet. Janeway így hát a Csillagflotta szabályainak megfelelően meghallgatást tart a menedékjog ügyében. (És ebben a mondatban végre nem szerepelt a q betű...)
2x19. Lifesigns / Életjelek
A Voyager egy vészjelre válaszolva egy halálosan beteg viidiai nőt talál. A Doktor kezdi el kezelni, s átmenetileg egy holografikus testbe helyezi át a nő tudatát. Ahogy egyre több időt tölt az idegennel, a szintén orvos Denara Pellel, valami váratlan történik: alkalmazkodó programja lehetővé teszi, hogy a Doktor megtapasztalja a szerelmet.
2x20. Investigations / A vizsgálat
Tom Paris, akivel az utóbbi időben sok probléma volt (már úgy értem, az átlagosnál is több - nem számítva a gyerekeket a kapitánytól), úgy dönt, elhagyja a Voyagert, hogy egy talaxiai konvoj pilótája legyen. Közben Neelix arra gyanakszik, hogy valaki a hajón kommunikál a kazonokkal, és újságírói kötelességének tartja (ő a "Jó reggelt, Voyager!" c. műsor házigazdája), hogy leleplezze az árulót.
2x21. Deadlock / Kettős csapda
A Voyager, hogy elkerülje az üldöző viidiai hajókat (akik még mindig "hálásak" Neelix tüdejéért), belép egy plazmafelhőbe. Mielőtt kiérnének, a hajó megremeg, a hajtómű leáll, és protontöltetek érik a gépházat. Janeway hamarosan felfedez egy másik Voyagert, hasonló legénységgel, egy párhuzamos univerzumban. A hajó valahogy megkettőződött, de nincs elég antianyag, hogy mindkettő megmaradjon.
2x22. Innocence / Ártatlanság
Tuvok és Bennet kompja kényszerleszáll a Drayan bolygón. Hamarosan három kisgyerek bújik elő a vadonból, akik egy rejtelmes "morrok" jövetelét rettegik. Mialatt Tuvok a kétségbeesett triót nyugtatgatja, nem értve, hogy egy társadalom miért hagyja magára a gyermekeit, nem is sejti ennek a rejtélyes fajnak a titkát. Mi is megtudhatjuk, ha a végére nem alszunk el.
2x23. The Thaw / A félelem bére
Különleges vendégszereplő: Michael McKean (a Bohóc).
A Voyager érkezése aktivizál egy automatikus üzenetet a Kohl kolónián, melynek lakói egy környezeti katasztrófa után mesterséges hibernációba helyezték magukat, miközben tudatukat egy virtuális valóságot generáló számítógép felügyeli. A katasztrófa negatív hatásai már elmúltak, a legénység fel szeretné éleszteni a kolónia lakóit, ezért Torres és Kim rákapcsolják magukat a gépre, és belépnek annak mesterséges világába. Ekkor kezdődik a rémálom: a bennszülöttek legsúlyosabb félelmei a túléléssel kapcsolatban arra késztették a számítógépet, hogy megalkosson - félelmük idealizációjaként - egy szinte természetfeletti képességekkel rendelkező bohócot, aki túszul ejti Torrest és Kimet.
2x24. Tuvix / Tuvix
Egy küldetésről visszatérve egy transzporter-balesetnek köszönhetően "összeolvad" Neelix és Tuvok. Az új lény, aki a Tuvix nevet választja, lassan beilleszkedik a társaságba. Némi időbe telik, amíg a Doktor kidolgoz egy módszert, amivel ketté lehet őket választani, de Tuvix nem akar meghalni...
2x25. Resolutions / Fertőzés
Amikor egy küldetés során Janeway és Chakotay megfertőződik egy halálos vírussal, a legénység kénytelen hátrahagyni kapitányát és első tisztjét egy bolygón, melynek atmoszférája védelmet nyújt a betegség kialakulása ellen, de sajnos nem akadályozza, hogy Chakotay kádat faragjon egy fatörzsből Álmai Asszonyának.
2x26. Basics, Part 1 / Életre-halálra, 1. rész
Különleges vendégszereplő: Brad Dourif (Suder).
Chakotay üzenetet kap Seskától, hogy megszületett közös fiuk. Chakotay konfliktusba kerül önmagával, hogy megmentse-e a gyereket, mert Seska csak belemanipulálta ebbe az apaságba. Közben egy súlyosan sérült kazontól megtudják, hogy Culluh megölte Seskát, így a Voyager mentőakcióba indul. A sérült kazon azonban egy kamikaze, és mesterkedésének köszönhetően a hajó a kazonok kezére jut, akik kirakják a legénységet minden felszerelés nélkül egy idegen bolygón.
HARMADIK ÉVAD
3x01. Basics, Part 2 / Életre-halálra, 2. rész
Különleges vendégszereplők: Brad Dourif (Ensign Suder), Martha Hackett (Seska).
Janeway és legénysége megpróbál életben maradni az erősen vulkanikus bolygón. Ezalatt Paris felveszi a kapcsolatot a talaxiaiakkal, és terveket sző a hajó visszaszerzésére. Közben a Doktor szabotálni próbálja a hajót. Egyetlen segítsége a hajón rekedt Suder, akinek emiatt újból erőszakhoz kell folyamodnia...
3x02. Flashback / Felvillanás
Az eredeti sorozat első sugárzásának 30. évfordulója előtt tisztelgő epizód.
Az epizód utalásokat tartalmaz a Star Trek VI.: Nem ismert tartomány c. filmre, egyes jeleneteket át is vett abból. Sajna George Takei tokáját nem tudták eltüntetni.
Különleges vendégszereplők: George Takei (Capt. Hikaru Sulu), Nichelle Nichols (Cmdr. Uhura), Grace Lee Whitney (Janice Rand), és George Takei tokája (az újonnan forgatott jelenetekben).
Tuvoknak hirtelen szédüléses rohamai támadnak, melyeknek oka egy zavaró gyermekkori emlék felszínre kerülése. Mivel a trauma összeomlással fenyegeti az idegrendszerét, cselekednie kell. Felkéri Janewayt egy vulkáni tudategyesítésre, hogy a kapitány segítségével számoljon le a fenyegetéssel. A tudategyesítés során azonban a USS Excelsior fedélzetén találják magukat, Hikaru Sulu kapitány parancsnoksága alatt.
3x03. The Chute / A csúszda
Parist és Kimet terrorizmus vádjával börtönbe zárják az Akritirian bolygón (komoly!). Mialatt a Csillagflotta tisztek menekülni próbálnak, Janeway az ártatlanságukat szeretné bizonyítani.
3x04. The Swarm / Rajzás
Különleges vendégszereplő: Robert Picardo (Diagnosztikai hologram).
Mialatt a legénység rejtelmes idegen lényekkel száll szembe, a Orvosi Segéd Hologram programja túltöltődik, és lehet, hogy a Doktor örökre elveszik.
3x05. False Profits / Hamis haszon
Különleges vendégszereplők: Dan Shor (Dr. Arridor), Leslie Jordan (Koll) - TNG, "The Price".
A Voyager nyomára bukkan a két ferenginek, akik a Barzan-féreglyuk összeomlásakor tűntek el (TNG, "The Price").
3x06. Remember / Emlékek
A Voyager utasokat szed fel az Enara Primeról, akiknek telepatikus képességei vannak. Torres nyugtalanító dolgokról kezd álmodni, és hamarosan rájön, hogy az enaraiaknak titkaik vannak.
3x07. Sacred Ground / Szent föld
Különleges vendégszereplő: Harry Groener (a magisztrátus) - Tam Elbrum, TNG: "Tin Man".
Kes életének megmentése érdekében a mindig is a tudományban hívő Janewaynek egy vallásos rituálén kell keresztül mennie.
3x08-09. Future's End I-II. / A jövő vége I-II.
A Voyager előtt egy XXIX. századi hajó jelenik meg, és megpróbálja megsemmisíteni, mondván, hogy egy súlyos katasztrófa okozójává válik a XXIX. században. Janeway azonban nem hajlandó feláldozni a hajóját egy kétperces beszélgetés alapján. A küzdelem következményeképp a Voyager váratlanul hazajut a Földre. Az idő azonban más: 1996, Los Angeles.
3x10. Warlord / A hadúr
A Doktor és Kes három súlyosan sérült idegent kezel. Egyikük meghal, ám előtte áthelyezi tudatát Kesbe, aki ettől rögtön kemény csávóvá (csajszivá?) változik (nézőpont kérdése).
3x11. The Q and the Grey / Q Dél ellen
Különleges vendégszereplők: John De Lancie (Q), Suzie Plakson (nő Q) - K'Ehleyr, Dr Selar, TNG.
Mialatt a Voyager legénysége számos ritka szupernovát figyel meg, Q érkezik meg, hogy kijelentse: Janewayt választotta gyermekei anyjának. Mialatt az "érthetetlen" módon teljesen érdektelen Janewayt győzködi, egy féltékeny női Q jelenik meg, és nemcsak a hajón kívül szaporodnak meg a szupernovák.
3x12. Macrocosm / Makrokozmosz
A Voyagert egy idegen makrovírus támadja meg. A kapitánynak egyedül kell élethalálharcot vívnia az idegen fenyegetéssel. Janeway, mint Rambo.
3x13. Fair Trade / Korrekt üzlet
A Voyager lassan elhagyja a területet, amelyet Neelix még ismer. Szerencsére egy kereskedelmi űrállomáson összeakad egy régi barátjával, aki talán tud segíteni. Ehelyett azonban belekeveri egy kábítószerügybe.
3x14. Alter Ego / Alter Ego
Rendezte: Robert Picardo.
Kim zászlós megkéri Tuvokot, tanítsa meg arra, hogy nyomják el a vulkániak az érzelmeiket, mert beleszeretett egy holodeck karakterbe. Tuvok beavatkozik, és megismerkedik a szép Maraynával. Kim erre féltékeny lesz, de ekkor Marayna felfedi valódi szándékait.
3x15. Coda / Halálközeli élmény
Miután kompja kényszerleszáll, a súlyosan sérült Janewayt megtámadják a viidiaiak, és átesik egy rejtelmes halálközeli élményen, melynek során találkozik apjával, Janeway admirálissal. Janeway-utálók kedvenc epizódja.
3x16. Blood Fever / Vérláz
Rendezte: Andrew Robinson - Garak, DS9.
Egy elhagyott kolóniát vizsgáló felderítő csapat egyik vulkáni tagján kitör a Pon Farr, ráadásul átterjed Torresre is. Közben Chakotay felfedezi a kolónia lakóinak maradványait, és rájön kilétükre: a Borg.
3x17. Unity / Egyesülés
Egy vészjelre válaszolva Chakotay leszáll egy bolygón egy komppal, ahol egy, a Kollektívától elszakadt Borg csoportot talál, akik rákapcsolják őt a közös tudatra. Ezalatt Janewayék egy sérült Borg hajóra bukkannak, ezer halottal a fedélzeten. Egy testet a hajóra sugároznak, hogy a Doktor és Kes egy boncolással jöjjön rá az okra.
3x18. The Darkling / A lélek sötét oldala
A Doktor egy személyiségfejlesztő tréningbe kezd a holodecken. A számos történelmi személyiséggel való találkozás után azonban egy veszélyes, kegyetlen Mr. Hydeszerű személyiséget vesz fel.
3x19. Rise / Felemelkedés
Amikor a Nezu bolygót aszteroida becsapódások miatt evakuálni kell, Tuvok és Neelix indul egy mentőakcióra, hogy a faj számos prominens személyiségét kimenekítsék. A kis csoport tagjai között azonban áruló van. Elindul felfelé a lift, de félő, hogy "Stairway to Heaven" lesz belőle...
3x20. Favorite Son / Más világ gyermeke
Harry Kim abnormálisan kezd el viselkedni. Ösztöneire hallgatva elvezeti a Voyagert a Taresiai anyabolygóra. Itt, a szinte kizárólag nőnemű népesség képviselői felvilágosítják a születésével kapcsolatban (mármint, hogy Kim részben idegen), és azt akarják, hogy maradjon - reproduktív célokból. Igen, szerintem is ijesztő.
3x21. Before and After / Előtte és utána
Amikor a Doktor Kest egy biotemporális cellában kezdi el kezelni, hogy meghosszabítsa életét, Kes előre-hátra kezd utazni az időben. Megtapasztalja ocampa életének elejét és végét, s mindeközben bepillanthat a Voyager legénységének jövőjébe. Spoiler!! Vagy mégsem?
3x22. Real Life / Való élet
Miután a Doktor holografikus feleséget és két gyereket alkot magának, hogy megtapasztalja a családi életet, Torres egy kicsit módosít a programon, hogy a Holo-család élete jobban hasonlítson egy valóságosra.
3x23. Distant Origin / Távoli eredet
Egy Voth nevű faj megtalálja egy Voyager legénységi tag földi maradványait (Hogan hadnagy, aki a Basics II-ben halt meg), meglepetésükre hasonlóságot találnak az ember és a voth genetikai felépítésében. A felfedezést tevő tudós, hogy bebizonyítsa elméletét, miszerint a a Voth faj valódi eredete a Föld, felhajtja a Voyagert, és elrabolja kutatásának következő tárgyát, Chakotayt.
3x24. Displaced / Helycserés támadás
A Voyager legénysége egyenként tűnnek el a hajóról, helyükre Idegenek kerülnek a Nyria 3-ról. A megzavarodott legénység egy idillikus, ámde mesterséges világba kerül. Innen kéne valahogy Janewaynek visszaszerezni a hajót. Vajon sikerül-e... ? :)
3x25. Worst Case Scenario / Zendülés
Különleges vendégszereplő: Martha Hackett (Seska).
A legénység felfedez egy holonovellát, amiben a Maquis hatalomátvételre készül a hajón. Egyre többen kezdik el futtatni a programot, nem sejtve, hogy ez nemcsak morális veszélybe sodorhatja őket.
3x26. Scorpion, Part 1. / Skorpió, 1. rész
Különleges vendégszereplő: John Rhys-Davies (Leonardo Da Vinci)
A Voyager lassan a Borg űr szívébe ér. A legénység felkészül a küzdelemre, de lassan ráébrednek, hogy nem a Borg az, ami miatt aggódniuk kell...
NEGYEDIK ÉVAD
4x01. Scorpion, Part 2 / Skorpió, 2. rész
Janeway megpróbál szövetséget kötni a Borggal. Szabad átjárást kérne a Borg űrön, cserébe a fegyverért, amellyel a Borg legyőzheti a 8472-es fajt. Tuvok és a kapitány átmegy a Kockára, hogy annak erőforrásait használják fel. Sikerül meggyőzni a Kollektívát, hogy még ideiglenesen se asszimilálják őket, hanem a Borg adjon egy képviselőt. Hétkilenced (ez nem a telefonszáma, hanem a Borg dezignációja) segédkezik majd a felkészülésben, de amikor a Voyager fedélzetére lép, az egész legénységre potenciális veszélyt jelent. Közben a Doktor felfedezi, hogy a rejtélyes idegen faj hozzáfér Kes memóriájához.
4x02. The Gift / Az ajándék
Kes rádöbben, hogy ideje elhagynia a Voyagert, amikor teste egy furcsa, különleges állapotba kerül, és kontrollálhatatlan pszichokinetikus képességeivel veszélybe sodorja a hajót. Közben a Kollektívától elválasztott Hétkilenced emberi fiziológiája a felszínre tör, fenyegetve az életét, amikor Janeway utasítja a Doktort, hogy távolítsa el a borg implantokat.
4x03. Day of Honor / A Becsület Napja
Mialatt Torres hadnagy a Becsület Napját, egy ősi klingon rituálét ül, a Voyager kénytelen kidobni hajtóművének warp-magját, és így ő és Paris egy komppal kényszerül utána menni. Hamarosan megjelenik a Caatati, egy faj, melyet majdnem teljesen asszimilált már a Borg, és Hétkilencedet követelik váltságdíjként.
4x04. Nemesis / Nemezis
Chakotay egy ismeretlen bolygóra kerül, melynek két életformája élet-halál harcot vív egymással. Az első tisztet elfogja az egyik törzs, és szimpatizálni kezd velük és a harcukkal. Többek véleménye szerint minden idők egyik legrosszabb Voyager epizódja. Már csak ezért is feltétlenül látni kell.
4x05. Revulsion / Undor
Harry Kimet osztják be Hétkilenced mellé, hogy együtt fejlesszék ki a Voyager új asztrometrikai laborját. Kim kelletlenül dolgozik együtt a Borggal, de összebarátkoznak. De aztán Harry zavarba jön, amikor udvariaskodását Hétkilenced romantikus csábításként értelmezi, és úgy dönt: itt az ideje tovább kutatni újra felbukkant humanitása után.
4x06. The Raven / A Holló
Rendezte: LeVar Burton.
Hétkilenced elmenekül a Voyagerről, amikor azt hiszi, a Borg hívja. Egy hajó maradványaihoz érkezik, amiről kiderül, hogy ugyanaz a hajó, melyről gyerekkorában asszimilálta őt a Borg.
4x07. Scientific Method / Tudományos módszer
A legénység különös orvosi tüneteket kezd produkálni, de Hétkilenced hamarosan felfedezi ennek okát. Ha eddig még nem tűnt volna fel a nézőnek, hogy Hetes mintha egy számmal szűkebb egyenruhát hordana, akkor már itt az ideje.
4x08. Year of Hell, Part 1 / Pokoli év, 1. rész
Miután teljes családját és népének egy kolóniáját elpusztította egy kegyetlen ellenség, a krenim vezető, Annorax egy időmanipuláló fegyvert fejlesztett ki, mellyel egész életformákat és civilizációkat ki lehet törölni a történelemből. Olyan módszerrel szeretné valahogy visszaszerezni szeretteit, hogy elpusztítja az ellenséget, amely halálukat okozta. Jól kiszámolt terveit azonban fenyegeti a Voyager megjelenése, amit csak egyféleképpen háríthat el: ha elpusztítja a hajót.
4x09. Year of Hell, Part 2 / Pokoli év, 2. rész
Janeway kiüríti a Voyagert, csak annyian maradnak a hajón, ami az irányításhoz szükséges. A majdnem teljesen elpusztult, az épp csak pislákoló életfenntartó rendszerrel rendelkező hajó kapitánya elhatározza: vagy legyőzi a krenimet, vagy a hajójával pusztul maga is.
4x10. Random Thoughts / Kósza gondolatok
Különleges vendégszereplő: Gwynth Walsh (Nimira) - Lursa, TNG.
A Mari, egy telepatikus faj anyabolygóján a legénység végre egy kis eltávozáshoz jut. Csakhogy ezen a helyen az erőszakos gondolatok éppúgy tiltottak, mint a cselekedetek, és letartóztatják B'Elanna Torrest egy véletlen gondolatáért. Tuvok belemerül az ügybe, és egy érdekes felfedezést tesz.
4x11. Concerning Flight / Szárnyalni, mint a madár
Különleges vendégszereplő: John Rhys-Davies (Leonardo Da Vinci).
A Voyager legénységének űrkalózokkal gyűlik meg a baja, akik magas energiájú transzportereikkel áthatolnak a hajó pajzsain, és értékes felszereléseket lopnak el. Janeway és Tuvok lesugároznak a kalózok bolygójára, és meglepetésükre ott találják a holografikus Leonardo Da Vincit is, aki tervük fontos részévé válik.
4x12. Mortal Coil / Feltámadás
Neelix egy talaxiai családi ünnep megünneplésére készül, amikor Janeway felkéri, hogy csatlakozzon hozzá és Parishez egy küldetésen. Ez végzetesnek bizonyul, és csak Hetes borg technológiájának alkalmazásával tudják megmenteni. Megrázva ettől az élménytől, Neelix megkérdőjelezi feltételezéseit az életről, és az ígért túlvilágról.
4x13. Waking Moments / Éber pillanatok
A Voyager legénységét megtámadja egy faj, ami egy párhuzamos realitásban él az emberi álomállapotban. Csak Chakotay, akinek van egy különleges indián képessége, tudja, hogy lehet szembeszállni velük. (Nem, nem az esőcsináló tánc.)
4x14. Message in a Bottle / Palackposta
A Voyager egy idegen rádiórelémodul-hálózatot talál. Megpróbálnak kapcsolatba lépni a Csillagflottával, és átküldik a Doktor programját több ezer fényév távolságra egy kísérleti Csillagflotta hajóra, amit azonban elfoglaltak a romulánok.
4x15. Hunters / Vadászok
A Doktor előző küldetésének hála, sikerült kapcsolatba lépni a Csillagflottával, és tudatni, hogy messze ugyan, de életben vannak. A reléhálózatot felhasználva válasz is érkezik a megkönnyebbült családtagoktól. Az örömbe azonban üröm is vegyül, mert úgy tűnik, sok üzenet visszamaradt a modulokban. Tuvok és Hétkilenced kompba száll, hogy kivizsgálja az esetet, mielőtt azonban odaérnének az adókhoz, elfogja őket a hirogen nevű faj. A hirogenek vadászok, a vadászat izgalmáért élnek, és most a Voyagert választották a vadnak legújabb játékukban.
4x16. Prey / A préda
A Voyager egy sodrodó Hirogen hajót talál, egy kritikusan sérült hirogen vadásszal a fedélzeten. Janeway Hétkilenced figyelmeztetése ellenére (aki egyébként sportot csinál abból, hogy rendszeresen belepofázzon dolgokba) a hajóra veszi a hirogent. Jelenléte még veszélyesebbé válik, amikor a vad, amire vadászik, is megérkezik: egy 8472-es.
4x17. Retrospect / Nyomozás
Kovin, egy csillagközi fegyverkereskedő érkezik a Voyagerre. Az új fegyvereket Hetes segítségével helyezi üzembe, aki vissza szeretne kerülni a kapitány kegyeibe, néhány vita miatt. Janeway azonban ismét kénytelen azt hinni, hogy Hetes nem működik együtt vele - amíg a Doktor elő nem rukkol egy felfedezéssel Hetessel és Kovinnal kapcsolatban.
4x18-19. The Killing Game, Part 1 and 2. / A gyilkos játszma I-II.
A hirogenek betörtek a hajóra, és felfedezték a holodeck előnyeit. Hirogen vadászok halálos játékokat játszanak az öntudatlan legénységgel, különböző programokba helyezték őket, és vadásznak rájuk. A Doktor talál egy módot, hogy Janewayt és Hetest felélessze, akiknek szembe kell szállniuk a hirogenekkel, hogy a saját játékukban győzzék le őket: mint ellenállók a II. világháborúban megszállt Franciaországban. Janeway a francia ellenállást szervezi, Hetes meg énekel egy bárban.
4x20. Vis a Vis / Elcserélt testek
A Voyager egy Steth nevű idegen segítségére siet, aki egy teszthajó pilótája. Paris önként jelentkezik, hogy segítsen megjavítani a sérült hajót. Steth képes rá, hogy lemásolja Paris DNS-ét, és a helyére áll, maga mögött hagyva Parist. Nem sokkal később, Janeway gyanítani kezd valamit, de Steth átveszi a parancsnokságot.
4x21. The Omega Directive / Az Omega-direktíva
A Voyager egy veszélyes, instabil anyagot érzékel, az Omegát. A Csillagflotta egy szigorúan titkos utasítása szerint az Omega részecskéket észlelésük esetén el kell pusztítani. Hétkilenced elmondja, hogy a Borg szerint az Omegát semlegesítve tanulmányozni lehet, és ezzel konfliktusba kerül Janeway Csillagflottás missziójával. Egyébként röhej: a Voyageren az összes monitor nagy omegajelekkel jelzi, hogy itt most egy szigorúan titkos direktíva lépett életbe...
4x22. Unforgettable / Felejthetetlen
Rendezte: Andrew J. Robinson. - Garak, DS9.
Egy Kellin nevű idegen nő érkezik a hajóra, és azt állítja, hogy járt már a Voyageren, és viszonya volt Chakotayjel. Chakotay nem tudja, higgyen-e neki vagy sem. Én sem tudom, már nem emlékszem.
4x23. Living Witness / Az élő tanú
Rendezte: Tim Russ.
A Kyria bolygó múzeumában őrzik a 700 évvel azelőtt a bolygón járt Voyager hadihajó látogatásának tárgyi emlékeit. A Voyager egy apokaliptikus háború kirobbantásáért felelős, amely még most, ennyi idő elteltével is érezteti hatását. A kiállítás kurátora új leleteket kap, köztük egy igen különöset, amely aktív adatot is tartalmaz. Ez, mint kiderül, a Doktor holografikus programja, aki hirtelen 7 évszázaddal ezelőtt elkövetett háborús bűnök miatt indított per közepén találja magát.
4x24. Demon / Démon
A Voyager leszáll egy "démon" osztályú bolygón, melynek légköre toxikus az emberi életre, hogy deutériumot gyűjtsön a hajtóműbe. Paris és Kim szkafandert öltve mennek ki begyűjteni az üzemanyagot, de a védőruhák nélkül térnek vissza. Most már számukra a Voyagerbeli környezet a mérgező. Sajnos az epizód végén egyiküket sem kell otthagyni.
4x25. One / Egyedül
Mikor egy halálosan radioaktív nebulával találkoznak, Janeway úgy dönt, hogy a legénységet sztáziskamrákba fekteti, amíg átérnek. A hajó irányítása a Doktorra és Hétkilencedre marad, akire nincs hatással a sugárzás, de akinek idegeit kikezdi a hosszú és magányos utazás, és hallucinálni kezd.
4x26. Hope and Fear / Remény és félelem
Különleges vendégszereplők: Ray Wise (Arturis), Jack Shearer (Hayes admirális) - ST:FC Arturis, egy idegen utazó érkezik a Voyagerre, és hihetetlen nyelvérzéke segítségével sikerül megfejteni az 5 hónapja sérülten érkezett, kódolt Csillagflotta üzenetet. Az utasítások egy legénység nélküli kísérleti Csillagflotta hajóhoz vezetik a Voyagert, mellyel 3 hónap alatt hazajutnának. A legénység tagjai közt nő az izgalom, de ekkor kérdések merülnek fel Arturis megbízhatóságával kapcsolatban, és Hétkilenced is megrémül, hogy emberek milliárdjai között kell majd élnie.
ÖTÖDIK ÉVAD
5x01. Night / Éjszaka
A Voyager egy idegen faj megsegítése céljából az űr egy különösen sötét és barátságtalan részén kénytelen áthaladni. Az út alatt Janeway végiggondolja 4 évvel ezelőtti döntése következményeit, miközben Paris Captain Protont játszik a holodecken.
5x02. Drone / A borg
A legénység váratlan életveszélybe kerül, miután a Doktor 29. századi mobil sugárzója rejtélyes módon összeolvad Hétkilenced borg nanoszondáival, egyfajta szuperborgot hozva létre.
5x03. Extreme Risk / Rendkívül veszélyes
Torres aggodalmat kelt társaiban, amikor sorozatosan önpusztító, veszélyes dolgokba kezd a holodecken. Ezalatt a Voyager egy gázbolygó atmoszférájába irányítja az egyik szondáját, hogy megvédje egy malon hajótól. Paris egy újfajta kompot tervez és épít, hogy a szondát visszaszerezze, miközben fél kézzel Captain Protont játszik a holodecken.
5x04. In the Flesh / Élethű másolat
Különleges vendégszereplő: Ray Walston (Boothby).
A Voyager felfedezi, hogy a 8472-es faj felépítette a Delta Kvadránsban a Csillagflotta San Francisco-i központjának pontos mását. A cél: az emberi viselkedés elsajátítása, hogy a Föld elleni invázió sikeres legyen.
5x05. Once Upon a Time / Egyszer volt…
Mialatt a Voyager a lezuhant Delta Kompot keresi, a legénység a legkisebb utazó, a kis Naomi Wildman számára igyekszik lerövidíteni az aggodalom óráit. Naomi és az alkalmi bébiszitter, Neelix egy holonovellával foglalatoskodik, de Neelix kénytelen rádöbbenni, hogy egy csillaghajó nem igazán gyereknek való hely.
5x06. Timeless / Időtlenül
Rendezte: LeVar Burton.
Különleges vendégszereplő: LeVar Burton (Geordi LaForge).
A Star Trek: Voyager sorozat 100. epizódja.
15 évvel azután, hogy a Voyager lezuhant egy jégbolygón, Chakotay parancsnok és a volt zászlós, Harry Kim, a katasztrófa egyedüli túlélői, visszatérnek a jégbefagyott roncsokhoz. Úgy gondolják, van egy mód, amivel vissza lehet fordítani a történteket, de ehhez módosítani kell az idővonalat…
5x07. Infinite Regress / Tudathasadás
A Voyager egy, az űrben sodrodó borg vinculumra bukkan - egy olyan szerkezet, amely a borg dolgozók tudatait köti össze egy hajón -, ami Hétkilenced személyiségének meghasadását okozza. Hetes hol klingon harcosként, hol ferengiként, hol pedig 6 éves kislányként kezd el viselkedni, és lehet, hogy eredeti személyisége mindörökre elveszett.
5x08. Nothing Human / Semmi emberi
Amikor Torrest megtámadja egy bizarr, idegen lény, a Doktor létrehoz egy másik holografikus orvost, egy kardassziai exobiológust, Dr. Crell Mosettet, hogy megmentse B'Elanna életét. De Torres visszautasítja a gyógykezelést, amikor kiderül, hogy Mosett etikátlan háborús orvosi gyakorlatot folytatott.
5x09. Thirty Days / 30 nap
Tom Paris a zárkában csücsül, lefokozva zászlóssá. Levelet ír apjának, melyben végiggondolja, hogyan is jutott idáig. Az egész egy SeaQuest epizódra hasonlított...
5x10. Counterpoint / Ellenpont
A Voyager két családot vesz fel, akik egy telepatikus idegen faj tagjai a Devore birodalomból, de hamarosan megérkezik egy devore század és a szökevényeket keresik.
5x11. Latent Image / Látens kép
A holokivetítője vizsgálata során a Doktor észreveszi, hogy rövid távú memóriáját módosították, és azon nyomban nyomozást indít a tettes kézrekerítésére.
5x12. Bride of Chaotica! / Chaotica arája
Fegyveres konfliktus tör ki, amikor idegenek az Ötödik Dimenzióból összetévesztik Paris Captain Proton holonovelláját a valósággal. Az idegenek a főszereplőt, a gonosz Dr.Chaoticát fenyegetésnek tekintik, és kikapcsolják a Voyager vezérlését. Janeway kénytelen felölteni Arachnia, a Pókok Népének Királynőjének karakterét, és behatolni Chaotica várába, a Végzet Erődjébe. Paris pedig végre parancsba kapja, hogy Captain Protont játsszon.
5x13. Gravity / Gravitáció
Egy komp, fedélzetén Tuvokkal, Parisszel és a Doktorral eltűnik és kényszerleszáll egy sivatagos bolygón. Miközben a Voyager kutat utánuk, a csapat összetalálkozik Nosszal, az egzotikus idegen nővel, aki szintén ott ragadt, és aki beleszeret Tuvokba. Habár teljességgel illogikus egy vulkánitól, Tuvok is vonzódni kezd a nőhöz.
5x14. Bliss / Káprázat
Öt hosszú év után a Voyager egy féreglyukat talál, amin visszajuthatnak az Alfa Kvadránsba. Miközben a boldog legénység készülődik a Földre való visszatérésre, Hétkilenced ellenszegülve a kapitány parancsának a Doktor, a kis Naomi Wildman és egy idegen pilóta, Qatai segítségével próbálja megakadályozni, hogy a hajó belépjen a féregjáratba.
5x15-16. Dark Frontier I-II. / A pók hálójában I-II.
A Voyager szenzorai egy sérült borg gömböt érzékelnek. Janeway egy ambiciózus tervet eszel ki: lopjanak a hajóról olyan technológiát, amely hazajuttathatja a Voyagert. Amikor a Borg tudomást szerez a tervről, hozzáférnek Hétkilenced idegi vevőihez, és egy olyan "ajánlatot" tesznek neki, amit nem utasíthat vissza - térjen vissza a Borg Kollektívába, vagy az egész hajót és legénységét asszimilálják. Janewaynek saját területén kell szembeszállni a Borggal, ha meg akarja menteni Hetest, kockáztatva egy végzetes találkozást a Borg Királynővel. Az epizódban láthatjuk azt is, hogy 20 évvel korábban hogyan asszimilálta Hétkilencedet és családját a Borg.
5x17. The Disease / Betegség
Harry Kim viszonyba kezd egy idegen nővel (D’oh!). Igen ám, de nem kért engedélyt a Csillagflotta orvosától (D’oh! x2), és óriási kalamajka zúdul a nyakába, amikor biokémiai szempontból kölcsönös függőségbe kerül a hölggyel.
5x18. Course: Oblivion / Irány: a feledés
Tom Paris és B’Elanna Torres elhalasztani kényszerül a holografikus nászutat, amikor egy jelenségre figyelnek fel, ami nem csak a Voyager anyagi szerkezetét roncsolja szét, de a legénységét is.
5x19. The Fight / A bajnok
Különleges vendégszereplő: Ray Walston (Boothby – TNG).
A Voyager az űr egy olyan részén halad át, ahol a fizika törvényei állandó változásban vannak, ennek következtében Chakotay azt hiszi magáról, hogy ő egy 24. századi bokszoló. K.O…
5x20. Think Tank / Agytröszt
Különleges vendégszereplő: Jason Alexander.
Egy kicsiny, ámde egzotikus idegen hajó, az „Agytröszt” felajánlja segítségét a Voyagernek. A tudóscsapat Hetest kérné cserébe, és amikor Janeway ezt megtagadja, elhatározzák, hogy elveszik erővel.
5x21. Juggernaut / Bosszúvágy
A Voyager megment két malont egy elszabadult malon teherhajóról, amely theta sugárzást készül kibocsátani a szektorban. Torres egy felderítőcsapattal visszatér a hajóra, hogy elszigeteljék a mérget, figyelmen kívül hagyva a két malon figyelmeztetéseit a „Bomlás Angyaláról”, amely kísérti a hajót.
5x22. Someone To Watch Over Me / Valaki, aki vigyáz rám
Az emberi viselkedéssel kapcsolatos tanulmányai során Hetes leckéket vesz a Doktortól ismerkedési szokásokból. Az új ismeretek gyakorlati alkalmazása céljából Hetes randira hívja Lansing hadnagyot, mialatt a Doktor rádöbben, hogy beleszeretett Hetesbe. Ezalatt Neelixnek egy nagykövettel gyűlik meg a baja, akit véletlenül leitat, mert nem tudja, hogy az illető számára tiltott az alkohol.
5x23. 11: 59 / 11:59
Janeway kapitány visszaemlékezik egy rokonára, Shannon O’Donnellre, aki az első felfedező volt a családjában, és a Millenium Kapu egyik tervezője volt a Földön.
5x24. Relativity / Relativitás
A Relativity 29. századi föderációs időhajó kapitánya kapcsolatba lép Hetessel, hogy segítsen neki kideríteni ki és mikor helyezett el egy „temporális bombát” a Voyageren. De ahogy Hetes sorra látogatja meg a Voyager történetének különböző idősíkjait, az egyik helyen Janeway elkapja, és magyarázatra kényszeríti. Nem is sejti, hogy ezzel súlyosan veszélyezteti az idővonalat.
5x25. Warhead / Robbanófej
A Voyager vészjelet fog egy idegen rakétától. Kim, Torres és a Doktor megállapítják, hogy ez egy igen bonyolult fegyver, melyet mesterséges intelligenciával és tudattal szereltek fel. De amikor a szerkezetet a fedélzetre sugározzák, az összekapcsolódik a Doktor programjával, és rajta és a Voyageren keresztül akarja beteljesíteni tömegpusztító végzetét.
5x26. Equinox, Part 1. / Equinox, 1. rész
A Voyager egy másik föderációs hajóra bukkan a Delta Kvadránsban. Az Equinox tudományos kutatóhajó hasonló módon jutott el az űr e távoli vidékére, de nem volt olyan szerencsés. Valahogy kihívta maga ellen egy más dimenzióból származó idegenek haragját, amik rendszeresen támadják a hajót. Janeway örömmel fogadja a kollégákat, s csak később kezd el gyanakodni, hogy az Equinox gépháza sötét titkot rejt.
HATODIK ÉVAD
6x01. Equinox, Part. 2 / Equinox, 2. rész
Az Equinox elmenekült, túszként magával hurcolva a Doktort és Hetest. Janewayék az idegenek támadásai elől próbálnak megmenekülni, egyre kevesebb sikerrel…
6x02. Survival Instinct / Túlélő ösztön
A hajó meglátogat egy űrállomást, ahol három rejtélyes idegen szivárog fel a hajóra. Ők valójában Hetes régi borg társai, akik Hétkilenced memóriájához próbálnak hozzáférni.
6x03. Barge of the Dead / A holtak bárkája
Torres szembeszáll klingon örökségének sötétebbik oldalával, amikor meggyőzi a szkeptikus Janewayt, hogy egy kómaszerű állapotba kerülhessen: ilyen állapotban tudja csak meglátogatni a mitikus klingon Holtak Bárkáját.
6x04. Tinker, Tenor, Doctor, Spy / Jó az álmodozás…
A Doktor álmodozásai veszélyes dimenziókat öltenek, amikor egy idegen behatoló azokat valóságnak hiszi.
6x05. Alice / Alice
Paris terve, hogy felújítson egy agyonhasznált idegen űrkompot, balul üt ki, amikor a komp komputere manipulálni kezdi Tom tudatát.
6x06. Riddles / Rejtvények
Egy rejtélyes idegen energiaforrás hatására különös változások történnek Tuvokon. Szellemi zavarok és érzelmi kiszámíthatatlanság… A rész, amiben Tuvok feltalál egy édességet.
6x07. Dragon’s Teeth / Sárkányfogak
A Voyager ellenséges idegenekbe botlik egy szubtérfolyosóban. Ennek eredményeképp rátalálnak egy bolygóra, amelyen egy súlyos háború túlélői el akarják rabolni a Voyagert, hogy bosszút állhassanak ellenségeiken.
6x08. One Small Step / Egy kis lépés
A legénység egy óriási energiagömböt fedez fel, melyben nem más lapul, mint egy 300 éves földi űrhajó, mely először szállt le legénységével a Marson.
6x09. The Voyager Conspiracy / Összeesküvés-elmélet
Miközben a Voyager kapcsolatba lép egy idegennel, akinek űr-„katapultja” felgyorsíthatja a hazautat, Hetes kis híján polgárháborút szít a legénység tagjai között. Elméleteket kezd gyártani ugyanis egy összeesküvésről…
6x10. Pathfinder / Útkereső
Különleges vendégszereplők: Marina Sirtis (Troi – TNG), Dwight Schultz (Barclay – TNG).
San Franciscoban az Enterprise volt gépésze, Reginald Barclay találkozót kér Deanna Troitól. A gépész megszállottan szeretne kommunikálni a Voyagerrel, egy innovatív rendszer segítségével, de ennek révén szembekerül főnökeivel.
6x11. Fair Haven / Fair Haven
Janeway kapitány és legénysége jól megérdemelt szabadidejüket töltik egy ír falucska holoprogramjában, de a szabadságot egy halálos neutron sugárzás hullámai szakítják félbe.
6x12. Blink of an Eye / Egy szempillantás alatt
Amikor a Voyager egy különös primitív bolygó körül áll körpályára, fogalmuk sincs arról, hogy egy időtorzulás révén a bolygó lakóit a Voyager jelenléte a felfedezésre inspirálja. S a fejlődés nem is marad el, hamarosan fegyverek irányulnak a föderációs csillaghajó felé.
6x13. Virtuoso / A virtuóz
Egy fejlett, ámde arrogáns faj, ahol nem ismerik az énekszót, sztárt csinál a Doktorból.
6x14. Memorial / Emlékmű
A hazatérő Chakotay és kompjának legénysége hallucinálni kezd, és azt hiszik, részt vettek egy idegen világ lakóinak lemészárlásában.
6x15. Tsunkatse / Tsunkatse
Különleges vendégszereplők: Jeffrey Combs (Weyoun, Brunt – DS9), J.G. Hertzler (Martok – DS9), „The Rock”.
Tuvokot és Hetest foglyul ejtik. Tuvok súlyosan megsebesül, Hetes pedig arra kényszerül, hogy egy „Tsunkatse” nevű játékban harcoljon.
6x16. Collective / Kollektíva
Chakotay, Kim, Neelix és Paris túszul esnek, amikor a Delta Kompot elfogja egy Borg Kocka. Meglepetésre azonban nem asszimilálják őket. A Borg visszaadná őket, ha cserébe megkaphatnák a Voyager deflektor tányérját.
6x17. Spirit Folk / Tünde népség
Probléma lép fel a holofedélzeten, amikor egy programot megállás nélkül futtatnak. Fair Haven lakói gyanakodni kezdenek, amikor különös, másvilági történések szemtanúi lesznek.
6x18. Ashes To Ashes / „Porból lett…”
Egy idegen űrhajón egy halottnak hitt legénységi tag tér vissza, és menedéket kér a Voyageren.
6x19. Child’s Play / Gyerekjáték
A Borg gyerekek legidősebbike újra találkozik a szüleivel. Senki sem sejti, hogy a gyerek tulajdonképpen egy élő időzített bomba, és, hogy asszimilálása nem is volt véletlen…
6x20. Good Shepherd / A jó pásztor
Három legénységi tagról kiderül, hogy még életükben nem voltak felderítésen, ezért Janeway magával viszi őket egy küldetésre, hogy segítsen nekik beilleszkedni munkahelyi kötelességeikbe.
6x21. Live Fast And Prosper / Űrszélhámosok
Egy pár szélhámos Janewaynek és legénységének adja ki magát, és mindenféle hamis ígéreteket tesznek a nevükben. Mikor aztán az egyik becsapott „kliensük” a Voyageren kéri számon az ígéreteket, a föderációs legénységnek cselekednie kell.
6x22. Muse / Múzsa
Torres egy idegen költő „rögeszméje” lesz, aki B’Elanna Voyager-történeteit használja fel színpadi műveiben.
6x23. Fury / Fúria
Különleges vendégszereplő: Jennifer Lien (Kes)
Kes bosszúra szomjazva tér vissza a Voyagerre. Fejlett mentális képességeit felhasználva visszautazik az időben, hogy a legénységet ellenségei, a vidiiánok kezére juttassa.
6x24. Life Line / Életvonal
Különleges vendégszereplők: Marina Sirtis (Troi – TNG), Dwight Schultz (Barclay – TNG).
A Doktor átküldi programját az Alfa Kvadránsba, hogy megmentse alkotója, Dr. Lewis Zimmermann életét. Segítségére van ebben Deanna Troi és Reginald Barclay.
6x25. The Haunting of Deck Twelve / A 12-es szint kísértete
Neelix a borg gyerekekre vigyáz, és amikor a lámpák villogni kezdenek, egy mesét kezd el mesélni, mely szerint a 12. szinten él egy kísértet…
6x26. Unimatrix Zero / Unimátrix Zéró
Egy mutáció révén egyes borg dolgozók a Kollektívában regenerációs ciklusuk alatt képesek belépni az Unimátrix Zéróba, egy virtuális paradicsomba, ahol a dolgozók szabadon újra megtapasztalhatják személyiségüket. Janeway meglátja ebben a Kollektíva gyengeségét, és Hétkilenced segítségével egy vírust tervez bejuttatni oda.
HETEDIK ÉVAD
7x01. Unimatrix Zero, Part 2. / Unimátrix Zéró, 2. rész
Janewayék megpróbálnak egy olyan vírust bejuttatni a Borg Kollektívába, mely lehetővé tenné az arra alkalmas dolgozóknak, hogy az Unimátrix Zérón kívül is megtartsák személyiségüket. Ez persze azt jelentené, hogy lennének „szövetségeseik” a Kollektívában, és ezt a Borg Királynő mindenáron meg akarja akadályozni.
7x02. Imperfection / Meghibásodás
Hétkilenced élete veszélybe kerül, amikor egy létfontosságú borg alkatrésze meghibásodik.
7x03. Drive / A verseny
Tom Paris nem bír magával és benevez egy csillagközi pilótaversenyre a Delta Flyerrel, jókora csalódást okozva ezzel B’Elannának, aki óriási energiát fektetett bele abba, hogy holodeck engedélyek cserélgetésével egy romantikus hétvégét tölthessen Parisszel.
7x04. Repression / Agykontroll
A legénység tagjait rejtélyes támadások érik. Tuvok nyomozásba kezd.
7x05. Critical Care / Kórházhajó
Egy idegen faj ellopja a Doktort, és egy nagy kórházhajón dolgoztatják. Itt azonban nem mindenkinek jár egyformán az orvosi ellátás, így a Doktor jókora dilemma elé kerül.
7x06. Inside Man / Beépített ember
Az Alfa Kvadránsból érkező újabb levelekből egy meglepetés kerül elő: Barclay hadnagy hologramja. Barclaynek ugyanis támadt egy ötlete, hogyan lehetne hazavinni a hajót.
7x07. Body and Soul / Test és lélek
A Doktor, Hétkilences és Kim a Delta Flyeren egy üstököst tanulmányoznak, amikor foglyul ejti őket egy faj, mely üldözi a fotonikus lényeket. A Doktor kénytelen elrejtőzni Hetes kibernetikus implantjaiban, ezáltal első alkalommal képes megtapasztalni az emberi érzékeket.
7x08. Nightingale / Nightingale
Kim kisegít egy idegen fajt, amikor elvállalja egy hajó parancsnokságát.
7x09-10. Flesh and Blood, I-II. / Hús és vér I-II.
A Voyager vészjeleket fog egy hirogen űrállomásról. Az annak idején átadott föderációs holotechnika „föllázadt” a hirogen vadászok ellen, jócskán megfordítva az esélyeket.
7x11. Shattered / Idősíkok
A Voyager egy térhasadás mellett megy el, aminek gravimetrikus tere megtöri a téridő kontinuumot. Ennek révén Chakotay végiglátogatja a Voyager történetének különböző szakaszait.
7x12. Lineage / Leszármazott
B’Elannáról kiderül, hogy terhes. A Doktor vizsgálatai kiderítik, hogy a gyereknek, bár csak negyedrészt klingon, lesznek homlokredői. Torres – emlékezve saját nehéz gyerekkorára – meg szeretné változtatni a gyerek DNS-ét.
7x13. Repentance / Bűnbánat
A Voyager egy segélyhívásra válaszolva idegeneket vesz fel, akik, mint kiderül, elítélteket visznek kivégzésre.
7x14. Prophecy / Prófécia
A Voyager klingonokkal találkozik a Delta Kvadránsban. Hajójuk nemzedékekkel ezelőtt indult el otthonról, és a „megváltójukat” keresik, akit B’Elanna még meg nem született gyermekében vélnek megtalálni…
7x15. The Void / A lyuk
A Voyager bekerül a szubtér egy rétegébe, melyből még senkinek sem sikerült kijutni. A bent ragadtak kétségbeesetten küzdenek az élelemért és az erőforrásokért.
7x16-17. Workforce, I-II. / Munkaerő, I-II.
A legénységet elrabolták, kitörölték emlékeiket, és most egy ismeretlen világban dolgoztatják őket.
7x18. Human Error / Az ember téved
Miközben a Voyager halálos veszedelembe kerül, Hétkilenced az emberi érzelmeket kutatja. Kísérletei azonban lassan akadályozni kezdik kötelességei elvégzésében.
7x19. Q2 / Q2
Q visszatér, és ezúttal magával hozza a fiát is. Q2 már tinédzserkorú, és most „keresztanyjának”, Janewaynek kéne némi tiszteletre tanítani. Persze, egy Q-val a fedélzeten semmi sem olyan egyszerű.
7x20. Author, Author / A regényíró
A Doktor ír egy holonovellát, melynek szereplői rendkívül emlékeztetnek a Voyager legénységére, és nem túl pozitív színben vannak ábrázolva…
7x21. Friendship One / A Barátság űrszonda
A Voyager immár rendszeres kapcsolatban áll a Földdel, és hét év után megkapja első hivatalos megbízását a Csillagflottától. Meg kell keresniük a Friendship 1-et, egy szondát, melyet a Földről lőttek fel, és 130 éve nyoma veszett.
7x22. Natural Law / A természet törvénye
Chakotay és Hetes kompja lezuhan egy bolygón. Mialatt azon igyekeznek, hogy valamiképpen kapcsolatba lépjenek a Voyagerrel, Paris egy másik bolygón megszegi a „KRESZ”-t, és arra ítélik, hogy részt vegyen egy pilótatanfolyamon.
7x23. Homestead / Otthon
A Voyager felfedez egy talaxiai kolóniát egy aszteroidamezőben, és Neelix komoly dilemma elé kerül.
7x24. Renaissance Man / Mindenlében Doktor
Janewayt túszként tartják fogva. A Doktor más legénységi tagokat imitálására kényszerül, hogy megmentse.
7x25-26. Endgame / Végjáték
A Voyager hazatérésének 10. évfordulóján az idős Janeway admirális elmereng a múlton. A 23 évig tartó utazás sikeres volt, hazaértek. De az ár szörnyű volt… Hétkilenced meghalt, Tuvok megőrült, és a Doktort Joenak hívják. Janeway admirális körmönfont tervet eszel ki, de nem tudja, hogy a Borg Királynő figyeli a lépéseit…