Magyar Star Trek rajongói blog

A jedik és a Kobayashi Maru

2018. május 12. - StarTrekker

neveljjedit.jpg

A "Sci-Fi politológiája" és a "Fantasztikus világok" kvázi folytatásának tekinthető "Nevelj Jedit!" című könyv (melynek címe bevallottan egy szójáték Polgár László "Nevelj zsenit!" c. kötetével) ezúttal az oktatás szempontjából elemez különböző scifi-univerzumokat. Természetesen a Star Trek sem maradhatott ki belőle.

Csak örülni tudok a trendnek, hogy a science fiction manapság már egyre kevésbé számít kissé lenézett "műfajnak", és most éppen komoly tudósemberek mutatják meg, hogy szívesen időznek képzeletbeli világokban. És ebben szívesen velük tartunk mi, olvasók is. Már a politológus Tóth Csaba neve fémjelezte kötetek is meglepő (és időnként kifejezetten szórakoztató) elemzéseket tartalmaztak kedvenc univerzumaink egy-egy érdekes aspektusával kapcsolatban (mint pl. a választók akaratától független, önmaga által ellenőrzött, nagy hatalmú Jedi Tanács létének ellentmondásai, de említhetjük a csillaghajó kapitányok dilemmáit, akiknek döntései nemcsak saját hajójukra, de egész "nemzetükre" súlyos hatással lehetnek).

A "Nevelj Jedit!" az oktatás-nevelés szemszögéből vizsgálja meg a nagy scifi/fantasy világokat. Vagyis, hogy hogy is van ez a dolog a jedi-neveléssel? Mennyiben hasonlít az a Trónok harca lovagvilágához, és vajon a japán szamurájoktól vagy a középkori európai lovagkorból vették az írók az ötleteiket? Iskoláról lévén szó, a Harry Potter-sorozattal, a X-Mennel, de a Végjátékkal és a Starship Troopers-szel kapcsolatban is kapunk egy-egy esszét. A Star Treket pedig a Kobayashi Maru-teszt elemzése képviseli.

A Kobayashi Maru-teszt:

A Föderáció és a Klingon Birodalom közötti semleges zónából segélyhívás érkezik a föderációs űrbe a Kobayashi Maru nevű teherhajótól. A hajó vészhelyzetben van: fogy az energia, a hajó sérült, többszáz főnyi legénysége és utasai halálos veszélyben vannak. Ha a kadét az általa irányított csillaghajóval belép a semleges zónába, hadicselekményt követ el: megsérti a Föderáció és a klingonok békeegyezményét, és kitör a háború a két birodalom között. Viszont ha nem lép be, meghal többszáz ember. Mint erre láttunk példát, ha a kadét belép, a csillaghajó elveszíti a kapcsolatot a Kobayashi Maruval, és klingon csatahajók tűnnek fel jelentős túlerőben: a csata végeredménye a szimulációban mindenképpen vereség lesz. A tesztet így semmiképp nem lehet megnyerni: vagy sorsára hagyjuk a teherhajót, vagy a saját hajónkat veszítjük el a klingon túlerővel szemben.

A fáma szerint a Csillagflotta Akadémia történetében mindössze egyetlen embernek sikerült megnyernie a szituációt: a fiatal James T. Kirknek, aki előző este átprogramozta a számítógépet.

kirkvskobmaru.jpg

A Kobayashi Maru teszttel (lásd: "Star Trek II: Khan haragja" és "Star Trek (2009)") ugyanis nincs minden rendben. Politikai szempontból sem (mint ezt az előző kötetekből megtudhattuk), de oktatási szempontból sem. Vajon szabad-e egy diákot megoldhatatlan feladat elé állítani? Tulajdonképpen megoldotta-e Kirk a vizsgahelyzetet, vagy megbukott rajta?

Érdekes egy kérdés ez, mindenkinek megvan rá a teóriája, a film íróinak is nyilván (bár talán az övéké tűnik a legkevésbé átgondoltnak), de roppant izgalmas egy szakember szemével látni a helyzetet.

Szóval a "Nevelj Jedit!" folytatja a politikus-kötetek által megkezdett utat, és azt teszi, amit a jó scifik is szoktak (csak itt most egy kicsit komolyabb formában): saját világunk környező komoly problémáit vizsgálja meg egy képzeletbeli univerzumba helyezve (Szegregáció az X-menben? Iskolai zaklatás a Harry Potterben?) - és az oktatás problémája idehaza is a legfontosabbak egyike manapság. Viszont amíg a korábbi kötetek inkább hajlottak a tudományos ismeretterjesztés felé, a "Nevelj Jedit!" egy kicsit komolyabbra veszi a témáit, és kicsit jobban igénybe veszi az olvasót - de ez talán el is várható egy oktatással foglalkozó kötettől. (Ugyanakkor humorban és szórakozásban sincs hiány: egy pár komolyabb oldal után tényleg vicces olvasmány Rozsomák pedagógia programja...)

És ezt milyen nagyon jól csinálja: őszintén szólva kétlem, hogy magamtól elolvastam volna egy komolyabb, időnként szinte szakirodalomnak ható könyvet az oktatásról, de így, scifis köntösbe bújtatva? Eljutottam oda, ahová sose gondoltam volna.

Nagy Ádám (szerk.): Nevelj Jedit! A képzelet pedagógiája

Athenaeum Kiadó, 2018.

A bejegyzés trackback címe:

https://startrekker.blog.hu/api/trackback/id/tr8213913662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.