Magyar Star Trek rajongói blog

StarTrekker

DewCee: Mit várok az új Star Trek sorozattól?

2017. június 09. - StarTrekker

green_astronaut.jpg

A blog történetének első vendégposztja következik. DewCee a Star Trek Discovery trailerének megtekintését követően összegyűlt gondolatait szedte össze.

A Discovery első trailerének megtekintését követően az volt az első benyomásom, hogy amit kapni fogunk, az bizony egy reboot. Hogy mi ezzel a probléma? Az égvilágon semmi, sőt! Illetve egy dolog azért mégis, nevezetesen, hogy a stúdió és a produkcióban résztvevők rendre azt hangsúlyozták és hangsúlyozzák még mindig, hogy ez egy prequel sorozat, ami a „prime" univerzumban játszódik.

A trailer alapján ez egyértelműen nem igaz, hiszen a klingonoktól kezdve az egyenruhákon és az insigniákon át számtalan részletében eltér a kánontól. Gene Roddenberry a '60-as évek közepén olyan sorozatot akart készíteni, ami a nézőit intelligens emberként kezeli, ezért némi aggodalommal tölt el, hogy az új sorozat készítői a jelek szerint hülyének nézik a közönséget. Persze ez nem új keletű, hiszen már az Abrams-filmekben, sőt a Nemesisben is voltak ilyen húzások (pl. a kopasz Tom Hardy a kadét Picard-t ábrázoló fotón, holott a „Tapestry”-ből tudjuk hogy Picardnak fiatal zászlósként még dús hajkoronája volt, de hát az ostoba néző ugye még véletlenül se azonosította volna őket, ha a képen akár csak néhány szál haja is lett volna), ámbár a mozifilmek egy szélesebb közönségnek szólnak, ezért ott könnyebben megbocsáthatóak (ahogy már a Khan haragjának is elnéztük, hogy Chekov felismerte benne Khant).

picard_shinzon.jpg

Mindezek dacára, én elsősorban azt várom a Discoverytől, hogy intelligens fogyasztóként kezeljen: elgondolkodtató történetekkel szolgáljon, aktuális témákról, és persze mindezt szórakoztató formában.

A reboot koncepció azért is ígéretes, mert magában hordozza a megújulás lehetőségét, amire nagy szükség van, hiszen a franchise 2005-ös kifulladását is az okozta, hogy 18 éven át gyakorlatilag ugyanabban a formátumban tolták az arcunkba hétről hétre a számunkra oly kedves univerzumban játszódó kalandokat. Ez egy idő után kissé unalmassá válhat, főleg ha némely történet egy korábbi sorozat korábbi epizódjában már látottaknak a felmelegítése, variációja. Az Enterprise későn mert változtatni, addig szinte alig különbözött a Voyagertől, ami elég gyakran alig különbözött a Next Generation-től. Az Enterprise esetében azért is különösen bosszantó ez, mert a prequel jellegből fakadó potenciált a negyedik évadig szinte egyáltalán nem használták ki a készítők, helyette újabb három évnyi „a hét új bolygója/idegen faja”-típusú sztorit kaptunk (igaz, a harmadik szezonra már megspékelték egy egész évadon átívelő cselekményszállal).

Sajnos a mozifilmeknél ugyanez a helyzet, 15 éve ugyanarra a sémára épülnek a történetek (ahogy egy vlogger találóan megfogalmazta: ”bad guy wants revenge with a doomsday device”). Érdekes hogy a Nemesisben ez nem működött, a JJ-féle reboot filmek pedig tavaly immár harmadjára adták el ugyanazt a sablon sztorit sikeresen (hozzáteszem, én csak a harmadik próbálkozást éreztem Star Treknek, az első kettő lehetett volna bármilyen más sci-fi/akciófilm).

normal_star-trek-into-darkness-hd-1998.jpg

Véleményem szerint ahhoz, hogy a Discovery a tévénézők és a rajongók körében népszerű és sikeres sorozat tudjon lenni, két alapvető kritériumnak kell eleget tennie. Először is tudjon újat mutatni a történetmesélés szintjén, szakítson a sablon karakterek és sablon sztorik hagyományával. Epizodikus helyett legyen inkább szerializált, sok visszatérő szereplővel, és a történetek ne csak a hajó tisztikarára fókuszáljanak (ez utóbbi tekintetében már pozitív előjel, hogy nem a kapitány a főszereplő). A visszatérő szereplők között pedig lehetne több idegen, olyanok is, akik – akár CGI használatával – kevésbé emberszerűek. A másik legfontosabb elvárás, hogy a szükséges változtatások mellett is ismerős maradjon, ne legyen kétségünk afelől, hogy a Star Trek világában járunk. A trailer alapján úgy tűnik, hogy az alkotók kinézetre a JJ-féle reboot látványvilága felé orientálódnak. Amennyiben ez csak a külsőségekre korlátozódik, az a mozifilmekkel való kapcsolat szempontjából hasznos is lehet, a látványon túl azonban aggodalomra is adhat okot. Persze ez csak az én szubjektív véleményem, de nekem az első két reboot mozifilm valahogy sosem illett bele igazán a Star Trek univerzumába, köszönhetően a Csillagflotta túlmilitarizált ábrázolásának, valamint a Vulcan elpusztításából és a klingonokkal való közvetlen katonai konfliktus fenyegetéséből adódó disztópikus hangulatnak. Remélem, hogy a Discovery a címéből is adódóan a felfedezésre és a konfliktusok békés megoldására épít majd, utat mutatva egy olyan világba, amelyben mi is szívesen élnénk.

Sok rajongó már most felháborodásának ad hangot az interneten, amiért a trailer alapján ennek az általunk ismert világnak nem így kellene kinéznie ebben az időperiódusban. Nos, ebben az univerzumban ennek az érának az utolsó ábrázolása 1964-re datálódik, márpedig 2017-ben nem lehet ugyanolyannak lefesteni, hiszen annak körülbelül ugyanannyi nézője lenne, mint az ilyen elven készülő rajongói filmeknek vagy sorozatoknak. Ahhoz, hogy mai szemmel is nézhető, élvezhető legyen, nyilván modernizálni kell. Ha ez törést okoz a kánonban, hát legyen, ahogy a Shat is mondta. Ha elfogadjuk rebootnak, különösebben magyarázatra se szorulnak a változtatások. Egyébként pedig már az Enterprise is többször hányt fittyet a kánonra, mint ahányszor Kirk kapitány az Elsődleges Irányelvre.

yeoh_green.jpg

A rajongói megnyilvánulásoknak egy új, bizarr formája is megjelent a trailer megjelenését követően, olyan rasszista hozzászólások, amelyek véleményem szerint a Star Trek iránti rajongással összeegyeztethetetlenek. A szereplők között a fehér emberek/férfiak kisebbségi arányát firtató kommentek ezen túlmenően értelmetlenek is, hiszen az europid rassz ma is kisebbségben van a Föld összlakosságán belül, ezért nyilván nem kellett hogy legyen semmilyen ”white genocide in space”, a legénység etnikai összetétele megfelel a mai demográfiai folyamatok jövőbe vetítésének. A fehér férfiaknak a korábbi sorozatokban/filmekben való felülreprezentáltsága mindössze annak köszönhető, hogy azok Hollywood termékei. A nők nagyobb arányával sincs semmi probléma, ugyanakkor üdvözlendő lenne, ha a nőknek a női mivoltuk is meghatározná a karaktereiket, szemben a korábbi Star Trek/sci-fi sorozatok erős nőivel, akik igen gyakran lényegében férfiként viselkedtek.

A homoszexuálisok megjelenítése már érdekesebb téma, a Star Trek korábban ugyebár a mások és a másság elfogadására tanított bennünket, ebben a Discoverytől sem várok mást, ugyanakkor fontos lenne, hogy mindez ne öncélúan történjen, és Stamets hadnagy (vagy bárki más) karaktere ne azért legyen meleg, hogy elmondhassuk, hogy van egy homoszexuális tagja is a legénységnek, hanem adjon hozzá valamit az ő személyiségéhez és a cselekményhez.

A Star Trek egyik legfontosabb üzenete a másokkal való békés együttélés, ez remélhetőleg a jövőben is így lesz, anélkül hogy sztereotípiákba forduló giccsparádét kapnánk.

Live Long and Prosper!

 

Másoktól is szívesen fogadunk vendégposztokat, akár ezzel a cikkel kapcsolatban, vagy bármilyen más Star Trekkel kapcsolatos témában! Az üzeneteket Facebook-oldalunkon, vagy a startrekkerblog@gmail.com emailcímre várjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://startrekker.blog.hu/api/trackback/id/tr10012580113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P. J. Fry 2017.06.11. 09:02:10

Meh...

Majd meglátjuk, de én nem fűzök túl nagy reményt hozzá. A történeteken nagyon sok múlik és félő, hogy ilyen "bántani akartak minket, de szerencsénk volt és az utolsó pillanatban sikerült megúszni" marhaság volt. Hol van már Pikard diplomáciai érzéke vagy Janeway frappáns csavarjai?

P. J. Fry 2017.06.11. 09:02:58

marhaság volt -> marhaság lesz (BCT -> before coffee typo)
süti beállítások módosítása